Napok óta egy lelket sem látni Kovács Erzsi kertvárosi luxuslakásának tájékán. Az énekesnő halála óta eltűntek a barátok és az állítólagos örökségvadászok is.
Ottjártunkkor csak egy középtermetű, nagyon mérges kutya ugatott szüntelen, jelezve: idegeneknek semmi keresnivalója ezen a portán. Pedig lenne mit találnia az illetékteleneknek.
Úgy hírlik, az elhunyt énekesnő keresztfia, Lázár Vilmos örökli a tízmilliókat érő Kovács villát
A Bors úgy tudja, értékes festmények, kristályok, antik bútorok és ékszerek maradtak Kovács Erzsi után, de számláján is rendszeresen hétszámjegyű összeget tartott. Ebből szívesen segítette barátait, szeretteit.
A jelentős vagyont jelenleg egy István nevű férfi vigyázza, akit még Kovács Erzsi bízott meg: segítse ő életének utolsó éveiben. Úgy tudjuk, a jövő héttől már szakavatott biztonsági szakemberek vehetik át a feladatot. Hogy kinek a megbízásából? Egyelőre nem tudjuk.
Egy dolog azonban világos: az énekesnő halála óta eltelt másfél hétben a sajtóban rendre egymásra köpködő barátainak Kovács Erzsi egyik keresztfia, a fogathajtó világbajnok és élelmiszerlánc-tulajdonos Lázár Vilmos szerint, csendben kellene maradniuk.
– Érzésem szerint ez kegyeletsértő, nem is akarok velük foglalkozni – mondta a Borsnak a milliárdos vállalkozó. – Már szervezzük Erzsi temetését, igyekszünk méltó eseménnyel búcsúzni tőle.
- A barátain kívül a pályatársai is jelen lehetnek majd május 9-én. A mai napon is éppen ezzel kapcsolatban egyeztetünk – mondta, Kovács Erzsi hagyatékával kapcsolatban azonban nem kívánt nyilatkozni.
Kovács Erzsi halála óta eltűntek az örökségvadászok a háztól
Korábban megjelent hírek szerint éppen ő lehet az énekesnő közel hatvanmilliós otthonának tulajdonosa jövőben. Egyes pletykák szerint másik keresztfia, Terry Black Danikája is kaphat valamit. Az énekesnő férje, a Németországban élő Kékesi János zongoraművész, feltehetően nem tud hazajönni felesége búcsúztatására, hiszen ő maga is idős és állítólag betegeskedik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.