A vádhatóság szerint a novemberben született elsőfokú ítélet olyan sok sebből vérzik, hogy nincs értelme súlyosbításért fellebbezni, inkább újra kéne tárgyalni az egészet.
A hvg.hu birtokába került ügyészségi indítványban olvasható indoklás szerint a dr. Fülöp Ágnes által vezetett tanács több ponton rosszul döntött, főleg a karambol bekövetkezését vizsgáló műszaki szakértőkkel kapcsolatban. – A bíróság egymásnak ellentmondó szakvéleményeket fogadott el, és az ítélet indoklásában nem határozta meg egyértelműen a tényállást: a baleset elkerülhetőségének lehetőségeit is egyértelműen kellett volna számba venni. Ráadásul olyan szakértő véleményét is figyelembe vették, akit ki akartak zárni korábban az eljárásból – fejtette ki dr. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Továbbá újra elővennék a közúti veszélyeztetés kérdését: az egyik tanú szerint ugyanis Rezesová és az áldozatok autója egyszer már összeakadt az autópályán. Ám ezt végül cáfolták a bizonyítások során. Amint arról a Bors korábban már beszámolt, 2012. augusztus 21-én hajnalban Rezesová ittasan vezette bele kocsiját egy, az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán haladó Fiat Puntóba.
A kocsiban két karácsondi házaspár utazott, mind a négyen meghaltak. Tavaly novemberben a Gödöllői Járásbíróság hat év fogházra ítélte a szlovák milliomosnőt. – A védelem fellebbezése a felmentésre irányul. Azonban, ha ügyfelemet nem mentik fel, akkor a hatályon kívül helyezéssel is egyetértünk, különös tekintettel arra, hogy az ügyészség eddig súlyosbítást kért – húzta alá dr. Novák Péter, Eva Rezesová ügyvédje.
– Az elsőfokú ügyész még a fellebbezését is visszavonta a közúti veszélyeztetésben való felmentés miatt. Kíváncsian várom az újabb verziót: legelőször az ügyészség nem is minősítette a közúti veszélyeztetést. De miután erre felhívta a bíró a figyelmet, már szerepeltették ezt a vádiratban. Majd mikor becsatoltuk a térfigyelőkamerák felvételét, amely egyértelműen megcáfolta a 6-os számú tanú vallomását, akkor az ügyészség ismét módosította a vádat és a „saját” tanújával ellentétesen azt állította, hogy nem is ott, hanem jóval korábban történt az állítólagos közúti veszélyeztetés – mutatott rá Novák Péter ügyvéd, aki hozzátette: az újabb verzió az lehet, hogy nem is a sértetti Fiat Puntót, hanem egy másik autót veszélyeztetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.