Felbérelt munkásai rabolták ki a gazdát

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 13. 23:00
Fóliazsák kiürítésére fogadott fel három férfit a tanyájára, akik kevesellték a bérüket, ezért kirabolták. A gazdát munkásai lefogták és bántalmazták.
Bors

Szombaton reggel a sértett felfogadta a három gyanúsítottat azért, hogy segítsenek neki a tanyáján lévő fóliazsákokat kiüríteni. Munka közben vita alakult ki a fizetésről, ami tettlegességig fajult.

R. Tibor és P. Ferenc lefogták munkaadójukat, mialatt S. Attila többször megütötte őt az arcán, majd átkutatta a zsebeit és a nála lévő készpénzből körülbelül 30 ezer forintot magához vett. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A terheltek a vérző férfit hátrahagyva kerékpárral, illetve gyalogosan távoztak a tanyáról – írta a Délmagyarország.

A járőrök a „forró nyomon” történő személykutatás során két órán belül elfogták és a Kisteleki Rendőrkapitányságra előállították a három férfit, akik ellen csoportosan elkövetett rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozók a 44 éves R. Tibort, a 47 esztendôs P. Ferencet és a 29 éves S. Attilát őrizetbe vették és kezdeményezik az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a gyanúsítottak előzetes letartóztatására. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.