Egy idős házaspár rabolta el az eltűnt Andikát?

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 14. 20:49
Elképesztő történet a pénteken eltűnt 10 éves kislányról. A gyermek megtalálója állítja: Andika azt mondta neki, egy idős házaspár vitte el, de sikerült megszöknie. A rendőrség egyelőre még nem tudott információval szolgálni.
Munkatársunktól

Valósággal sokkolta az embereket a múlt hét végén egy kislány eltűnése, tegnap azonban előkerült a pénteken eltűnt 10 éves Andrea. A Music FM a rendőrség kérésére adta közzé a hírt, és posztolta ki Facebook-oldalára a kislány képét, a rádió közleménye szerint innen azonosította őt az a villamosvezető nő, aki értesítet­te
a rendőrséget.

Tegnap a Music FM Délutáni RoadShow című műsorában szólalt meg a kislányt megtaláló hölgy, aki elmondta: neki a gyermek azt mesélte, egy idős házaspár vitte el, akiktől később sikerült megszöknie. Az adásból kiderült az is, hogy a házaspár megfenyegette a gyermeket, hogy sen­kinek nem mondhat semmit.

A kislány azonban – ahogy ezt megta­lálójának elmondta – minden bátorságát összeszedve elszökött tőlük még péntek este. Aznap egy bokor aljában aludt, szombaton délután pedig a városban lézengett sokkos állapotban – hangzott el a Music FM délutáni adásában.

A gyermek egyébként – tudta meg a Bors – lelkileg összezavarodott állapotban volt amikor rátaláltak, sérüléseket nem látni rajta. Az ORFK sajtóirodájától érdemi információt még nem kaphattunk arra vonatkozóan, mire lehet következtetni a történet alapján. Még a nevelőapa, Parák Zoltán sem tudott bővebb felvilágosítással szolgálni a Borsnak.

Mint ismert, a kislány péntek délután indult haza XIII. kerületi iskolájából, de útközben nyoma veszett. A gyerekre a Mester utcában találtak rá, s a Heim Pál kórházba vitték. Értesülésünk szerint ott rendőrök vigyáztak rá.

Dr. Végh József kriminálpszichológus szerint ha a rendőrség őriz egy gyermeket, feltézelezhető, hogy valamilyen bűncselekmény áldozatává válhatott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.