Durva: magyar drogosokon kísérleteznek a dílerek

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 01. 10:00
Az új pszichoaktív anyagok átvették az uralmat a drogpiacon nemcsak Magyarországon, de az egész világon. A drogfüggők nem veszik észre, hogy kísérleti nyúlnak használják őket.
S. D.

Kati, Zsuzsi, mefedron, MDPV, szerotonin, 4-MAC, műfű – hogy csak néhányat említsünk a legismertebb új pszichoaktív drogok közül, amelyek hétvégente több százezer fiatalt ejtenek bódulatba országszerte. Ezek a szerek az utóbbi pár évben terjednek rohamosan, mára a „klasszikus” kábítószerek komoly konkurenciájává nőtték ki magukat. Hatásmechanizmusukat azonban még mindig nem lehet pontosan ismerni, ezért is jelentenek komoly veszélyt a felhasználókra.

– A mérleg nyelve immáron egyértelműen az új pszichoaktív anyagok felé billen. Ezek robbanásszerű terjedését több tényező segítette elő. Az egyik maga a gazdasági válság volt, ugyanis ezek a szerek sokkal olcsóbbak, mint a „klasszikus” drogok. Másrészt amint arra már számos példát láthattunk, gyakran legálisan hozzáférhetők a fogyasztók számára – mondja dr. Fülöpné dr. Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi osztályának kiemelt főreferense. Magyarország az elsők között fogadott el olyan jogszabályt, ami az ebbe a csoportba tartozó szerek kereskedelmét korlátozta. A kormányrendelet azóta folyamatosan változik: egyre újabb és újabb anyagok kerülnek fel a listára, legutóbb március 4-én 12 újabb vegyületcsoportot vettek fel.

Az új pszichoaktív drogok hatóanyagait Kínában és Indiában gyártják. A fogyasztásra kész termékeket már Magyarországon is könnyedén előállítják. – Manapság a szintetikus kannabinoidok a legnépszerűbbek. Ezek hatása a marihuánához hasonló, mégis jóval erősebbek és drasztikusabbak a fiziológiai következményei – folytatja dr. Fülöpné dr. Csákó Ibolya alezredes.

– A fubinaka vagy pinaka nevű anyagot például valamilyen szerrel feloldják (általában acetonban vagy alkoholban), és szórópisztolyokkal felviszik valamilyen ártalmatlan növényi törmelékre (általában zsályára, pemetefűre vagy mályvára). Az így kapott növényi törmeléket a fogyasztók otthon tovább darálják, majd cigarettába sodorva elszívják.

Amerikában már számos halálos áldozatot szedett a sokak által „bioműfűnek” nevezett kábítószer, Magyarországon még nem tudnak halálos áldozatokról.
Mindenesetre az a droggal foglalkozó bűnözőknek is hamar leesett, hogy igazodniuk kell a piac által diktált feltételekhez. Ezért rengeteg, korábban más kábítószerre specializálódott terjesztő és díler szállt be a „pszichoaktív üzletbe”.

Az ázsiai droglaborokban pedig folyamatosan főzőcskéznek valamit. A szakemberek szerint a legnagyobb baj még mindig az, hogy ezeknek a szereknek a hosszú távú hatásai nem ismertek, és senki nem tudja, hogy hova vezet ezek élvezete. Akik pedig ezeket a szereket fogyasztják, egy világméretű kísérlet alanyaivá válnak.

Hisztérikusan rajonganak érte

Az interneten bőven olvashatók élménybeszámolók a szintetikus kannabinoidokról. Az egyik nyilvános fórumon a következőket írta egy fiatal:  – A városunkban, ha felmegyek a főtérre délután hat körül vagy este tíz körül, minden második ember szívja. Mindenki első kérdése (miután megkérdezte, hogy van-e egy cigim), hogy kell-e anyag. Egy hétig nem toltam egyáltalán, aztán pénteken majdnem, de mégsem mert átb.sztak és valami fűszert kaptam. (…)

Ha bevisznek a rendőrök egy középmagas dílert, a rendőrség kapuja előtt 25-30 ember várja, mert már azt sem bírják ki, hogy hazaérjen, és rájuk telefonáljon. Sosem hittem volna, hogy ez ilyen. Az egykori általános iskolás osztálytársaim közül a fiúk hetven százaléka szívja ezt a retket. És nemcsak itt a kisvárosban, minden egyes faluban elérhető. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.