Aktuális

Diákjával szexelt a matektanár

Bors

Létrehozva: 2014.04.21.

Kollégája buktatta le népszerű tanerőt, most mindenki nagyon csalódott az iskolában.

Leon Changot minden diákja nagyon szerette a kaliforniai San Leandro középiskolában, és a 27 éves tanár is nagyon szerette mind a tanítást, mind diákjait.

Mint kiderült, talán túlzottan is, számolt be az esetről a Ney York Daily News. Leon hat éve tanított már matematikát, és mindenki a legjobb véleménnyel volt róla. Egészen mostanáig: a tanár viszonyt folytatott az egyik tanítványával.

A viszony majdnem egy éven át tartott, végül egy másik tanár rajtakapta a két szerelmest.

– Pont Leonról soha nem gondoltuk volna, hogy ilyenre képes – mondta el Mike Katz-Lacabe, az iskola egyik vezetője. – Elképesztő, amit tett. Nagyon nehéz dolgunk van, de mindent megteszünk, hogy a jövőben ilyesmi ne történhessen meg.

Az iskola folyosója. A szülők kétségbeesetten követelnek biztosítékokat, hogy ilyesmi soha többé nem fordulhat elő

A matematikatanár egyelőre fizetés nélküli szabadságon van, de aligha ússza meg ennyivel tettét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715074220
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715074220
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715074220
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715074220
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715074220
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?