Szülinapra lopják a közúti táblákat

KRESZ
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 13. 09:00
Barátjuk születésnapjára akart 40-es táblát lopni két fiatal férfi legutóbb Kiskunfélegyházán. Nem volt szerencséjük, a rendőrség elkapta őket. Gyakran szerelnek le heccből útszéli táblákat, ezzel veszélyeztetve a közlekedőket.
GJ

Mint­egy 31 ezer kilométeres közúthálózaton gondoskodik a forgalmi táblák kihelyezéséről és a már kint lévő több százezer tábla ellenőrzéséről és karbantartásáról a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

– Az elmúlt években csökkent a táblalopások száma, ami vélhetően annak köszönhető, hogy az acél táblák kevésbé „kelendőek”, mint a korábban használatos alumíniumból készültek. De társaságunk az utóbbi időben már nem fémből, hanem műanyagból készülteket helyez el az országos közúthálózat mentén. Egyre kevesebb helyen található már fémből készült tábla – nyilatkozta lapunknak Pécsi Norbert kommunikációs osztályvezető.

A tolvajok egyébként mágnessel vizsgálják meg, hogy alumínium vagy egyéb fém az útmenti KRESZ-tábla. Korábban voltak nagy értékű lopások, tizenöt éve Győr-Moson-Sopron megye főútjairól több mint tízmillió forint értékben tulajdonítottak el jelzőtáblákat.

De az alumínium táblák eltűnésével sem szűnt meg a probléma, ugyanis új „hóbort” ütötte fel a fejét: a sebességkorlátozó, például 20-as, 30-as, 40-es, 50-es táblákat születésnapi ajándéknak szerelik le az utak széléről.

– Száz esetből úgy harmincban kell lopás miatt táblát újra kihelyeznünk. Ezek eltulajdonítása egyébként a közlekedés veszélyeztetésének minősül – teszi hozzá a szakember.

A 22 éves kiskunfélegyházi D. Dominik és cimborája, a 20 esztendős F. László sem úszta meg a 40-es tábla ellopását. Hiába bizonygatták, hogy örömöt akartak szerezni szülinapos barátjuknak. Bíróság előtt kell felelniük, mint ahogy másoknak is, akik valamilyen ürüggyel leszerelik a közúti táblákat. Legálisan is lehet vásárolni ezeket a táblagyártóktól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.