Nem hitték el, hogy rákos, ezért halt meg a gyönyörű 19 éves

diagnózis
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 19. 14:00
Hasfájásra, pecsételő vérzésre panaszkodott a modell kislány, amikor kórházba került, Tudta, hogy nagy a baj, az orvosok pedig Crohn-betegségre gondoltak, és úgy is kezelték. Hiába kérte, kenetet nem vettek tőle, mert még nem volt 25 éves, így csak novemberben jöttek rá, méhnyakrákja van. Már nem tudták megmenteni.
Bors

A 19 éves gyönyörű Liverpool melleti Sophie Jones méhnyakrákban hunyt el szombaton, miután az orvosok nem voltak hajlandóak időben kenetet venni tőle, mert ahhoz még túl fiatal volt - írja a Daily Mail. A lányt utolsó napjaiban lefotózta a családja, majd közzétették a képet amelyen valóban sokkolóan néz ki az egykori modell.

Jones több mint egy éve gyomorfájásra kezdett panaszkodni az orvosoknak és pecsételő vérzésre, mire ők Crohn-betegséget diagnosztizáltak nála. Bár többször kérte a nőgyőgyászokat, szűrjék meg méhnyakrákra is, ők visszautasították, mondván, még fiatal ahhoz. Mivel az állapota cseppet sem javult, körülbelül egy évre rá, alaposan kivizsgálták, így tavaly novemberben rájöttek, valóban méhnyakrák áll a fájdalom háttérben.

A család most azért küzd, hogy a 25 évesnél fiatalabb pácienseknél is lehessen méhnyakrákszűrést végezni, hogy időben megállapítható és kezelhető legyen ez a betegség, hiszen mint azt az ő esetük is bizonyítja, a rák nem várja meg, hogy az ember betöltse a 25. életévét.

Kedd este már 200 ezer ember aláírta Jones családjának petícióját, amelyben azt kérik, 16. életévtől szűrjék a lányokat. A lány élete így már biztosan nem volt hiábavaló, hiszen az egészségügyi minisztérium kénytelen foglalkozni a dologgal.

Mi a Crohn-betegség?

Egy regionális bélgyulladás, az emésztőrendszer ismeretlen eredetű krónikus gyulladásos betegsége, mely a bélfal minden rétegét érintheti. Lassan kialakuló, de tartós panaszokat okozó krónikus betegség. Nevét az amerikai Burrill Bernard Crohn belgyógyász után kapta. Az esetek többsége 30 éves kor alatt kezdődik, a legtöbb 14 és 24 éves kor között - írja a Wikipédia.

Az epidemiológiai adatok szerint férfiak és nők azonos arányban betegszenek meg, a városi emberek körében pedig gyakoribb a betegség. Magyarországon kb. 15 000 embert érinthet és már az öt éves kor alatti betegek száma is emelkedik. A Crohn betegség krónikus betegség, a kiváltó oka nem ismert. A jelenleg alkalmazott gyógyszerek mérséklik a tüneteket, de nem nyújtanak végleges gyógyulást.

Mi a méhnyakrák?

A méhnyakrák a méh alsó, elkeskenyedő részén, a méhnyakon, hosszú évek alatt lassan, lényegében panasz és tünetmentesen kifejlődő rosszindulatú daganatos betegség, amelyet humán papillomavírus (HPV) fertőzés okoz.. A vírus emberről emberre alapvetően nemi úton terjed. Ehhez nem feltétlenül szükséges a tényleges szexuális aktus.

A panaszok és – a beteg által is észlelhető tünetek – már olyan előrehaladott állapotban jelentkeznek, amikor a teljes gyógyulást eredményező beavatkozásokra nincs lehetőség. Ebben az esetben – az orvosi kezelés ellenére – a beteg életminőségének lényeges romlásához, élettartamának megrövidüléséhez vezet - írja a Wikipédia.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.