Nem bánnák a hölgyek a férfinapot

nőnap
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 08. 11:00
Megosztja a szebbik nem képviselőit a március 8-i ünnep. A többség örül a kedves figyelmességnek, mások hiányolják a férfinapot. Igaz, olyan is akad, aki nem kér a nőnapból.
Huszti Zoltán, Balajti Péter

Idén száz esztendeje, hogy Magyarországon először nőnapi rendezvényeket tartottak. Igaz, kötelező ünneppé csak 1948-ban vált hazánkban, megítélése sokat változott az elmúlt évtizedekben. Az ünnep múltját a Bors által megkérdezettek jól ismerik.

Az unokájával, Rózsával sétálgató Szécsy Ibolya Sarolta azt mondja, legalább ötven éve biztosan van nőnap, amikor a nők egyenjogúságát ünneplik. – Én ilyenkor egy szál rózsának örülök legjobban, ugyanakkor nem bánnám, ha a fér­fiakat is ugyanígy megünne­pelnénk egy kijelölt napon.

Az unokám távol-keleti édesanyjától tudom, hogy Kínában nem tartják a nőnapot. Még pontosabban saccolt Sarkadi Gabi: – Az 1900-as évek elejére tippelek. A nemzetközi nőnap nem rendszerfüggő, s biztos vagyok ben­ne, hogy ma is kapok virágot a páromtól. Ha lenne férfinap, én egy üveg finom borral lepném meg a kedvesemet.

Egy neve elhallgatását kérő hölgy úgy nyilatkozott, személy szerint nem szere­ti a nőnapot, mert őt az átkos korszakra emlékezteti. Nem csak a hölgyek vannak képben. A kisunokájára vigyázó nagypapa, Uri János is a századforduló elejére teszi az ünnep kezdetét, amiről megjegyzi: munkásmozgalmi indíttatású. – Ilyenkor virágot vagy csokit veszek a nőknek. A férfinap nem hiányzik, nekem elég, ha a nőket ünnepeljük.

Tönkő Róbert sem felejti el a nőnapot, ha megtenné, ketten is figyelmeztetnék: a felesége, Ibolya és a kislánya, Adél. – A párom virágot kap. Azt viszont nem tagadom, hogy örülnék a férfinapnak, amikor jólesne egy üveg bor vagy könyv ajándékként. Miközben többen vágynak a férfinap után, a nőnap megítélése és fontossága is hullámzó volt az elmúlt évtizedekben.

– A nemzetközi nőnap munkásmozgalmi beállítást kapott abban a negyven évben. Bár nem kötődött annyira a rendszerhez, a munkahelyeken nagy hangsúlyt kapott. Feldíszítették a nagytermet, megajándékozták a munkásnőket, ám inkább hivatalos, mint otthonos hangulata volt ennek az ünnepnek – kezdi Győri Péter szociológus. – Igaz, hogy 1990 környékén néhány évig nem nagyon talált magá­-ra a nőnap, hiszen a fejekben a múlthoz kötődött, a piac azonban sikeresen ráerősített erre az ünnepre. Nem mondanám, hogy az évek során a helyére került… – összegez a szociológus.

November 19. - Az urak napja

Az ENSZ támogatásával rendezték meg az első nemzetközi férfinapot Trinidad és Tobagón, amit az évek során egyre több országban ünnepelnek november 19-én. A nemzetközi férfinap hivatalos honlapja szerint Ausztrália 1994-ben, Kína 2003-ban, Magyarország pedig 2009-ben csatlakozott a nemzetközi férfinaphoz. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.