Aktuális

Már tesztelik az ételeket a Mars-utazásra

hanna

2014. március 2. vasárnap 09:30

Farkas Bertalan magyaros libamájat, szaftmentes pörköltet is vitt az űrbe, társa, Kubaszov a szkafanderében csempészett fel a fedélzetre egy uborkát, a NASA pedig most teszteli, mit egyenek a Marsra utazó asztronauták az évekig tartó kiküldetés során.

A hétköznapi egészségügyi előírások százszorosát kell teljesíteniük azoknak az ennivalóknak, amelyek az űrhajókra kerülnek fel. Nem véletlen: egy gyomorrontás, hasmenés végzetes lehet odafönt.

Kést és villát nem lehet felvinni, tehát a szilárd ételt is könnyen kanalazhatóvá kell tenni, a folyékony táplálék pedig csakis tubusból fogyasztható, hiszen a pohárból egész egyszerűen kilebegne. Amikor az űrhajós rág, nem nyithatja ki a száját, mert ez esetben is önálló lebegésbe kezdenének a falatok.

Íme, néhány nehézség azok közül, amelyek az asztronautákra várnak, ha falatozni támadna kedvük. Ám ritkán támad… A súlytalanság ugyanis megváltoztatja az anyagcsere ritmusát, folytonos hányingert is okozhat, és ha mindez nem elég: a kozmoszban eltöltött idő alatt az űrhajósok részben vagy akár teljesen elveszítik a szaglásukat, ezzel együtt az ízérzékelésüket is. No, ezek után szakács legyen a talpán, aki kedvezni tud nekik.

Csempészett uborka a szkafanderben

Gagarin nemcsak az első űrhajós, de az első ember is volt, aki evett az űrben. Egészen addig abban sem voltak biztosak a tudósok, hogy képesek vagyunk-e nyelni súlytalanság állapotában. Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan 1980-as utazása előtt a Budapesti Konzerv- és Paprikaipari Kutatóintézet (igen, akkor még ilyen is volt!) két teljes éven át kísérletezgetett azokkal az ételekkel, amelyeket a nemzet Bercije végül magyaros motívumokkal díszített dobozban vitt fel kóstolóként az űrbe.

A szovjetek kiadták a feladatot: étvágyfokozó, egyben könnyen emészthető ízletes falatokat ­kellett előállítaniuk a magyaroknak. A konzervdoboznak a könnyen nyithatóság mellett az esetleges hatalmas ütéseket is ki kellett bírnia.

„Képzeljenek el egy olyan pörköltet, amelynek a létartalma mindössze tíz százalék, és se melegen, se hidegen nem folyik ki” – idézte fel az egyik fejlesztési irányt korabeli nyilatkozatában Szenes Endréné. A projekt akkori hazai vezetője szerint az űrutazás után Farkas Bertalan Kubaszov társaságában ment el hozzájuk köszönetet mondani a finom ízekért, és ekkor a szovjet űrhajós elárulta, hogy biztonsági intézkedések ide vagy oda, ő bizony egy uborkát titokban elrejtett a szkafandere nadrágszárában, és felcsempészte a fedélzetre.

No, ennyit arról, hogy eközben minden egyes falatot laboratóriumi körülmények között, gumikesztyűben, gyakorlatilag dekánként adagolva kellett a konzervdobozokba betenni.

Tejporból varázsoltak sajtot a gasztronauták

Az elmúlt évtizedekben az űrgasztronómia rengeteget fejlődött, ám a 2030-ra tervezett marsi expedíció újabb nagy kihívásokat jelent a szakemberek számára.

Miközben például Farkasék legfeljebb fél évig elálló konzerveket vittek, addig egy ilyen expedíció akár öt évig is eltarthat, nem beszélve azokról a tervekről, miszerint a majdani úttörők esetleg vissza sem térnek majd a Földre. Éppen ezért a konzervek mellett új eljárással készített ételekre is gondolni kell, akár olyanokra is, amiket maguk az űrhajósok termesztenek az útjuk során.

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) egy hawaii vulkánon önkénteseket bevonva kezdte meg tavaly nyáron az Ételek a Marsra elnevezésű projektjét. A jelentkezők hónapokon át éltek egy nagy, félgömb alakú sátorban, ahonnan csak űrfelszerelésben botorkálhattak ki a kietlen tájra, ráadásul – a marsi körülményeket utánozva – ha hívták a központot, a válasz csak hosszú percek után érkezett vissza.

Mindvégig felváltva két napig maguk főztek, két napig pedig csak az előre bekészített csomagokból táplálkozhattak, többek között szardellát, szárított algát, sózott húst. És bár természetesen sokkal nagyobb sikerük volt az általuk készített ételeknek, a főzés a nagy víz- és energiaigény miatt igencsak nehéz­ségekbe ütközhet majd a ­Marson.

Mindazonáltal a gasztronauták igen találékonynak bizonyultak, még üvegtészta, currys húskonzerv, keksz, sőt tejporból varázsolt sajt is terítékre került. „Mindent megtettek azért, hogy a házikoszt ízeit idevarázsolják” – vonta le az egyik ­tanulságot Jean Hunter, a Cornell egyetem programvezetője. Közben a tapasztalatok azt mutatták, hogy a marsi expedíció résztvevői számára a főzés remek csapatépítő program is lehet majd. Mint ahogyan a házibulikon is a konyhában van a legnagyobb nyüzsgés.

Gondolta volna?

A szovjet–magyar közös űrutazás idején az asztronauták egy speciális, emészthető fóliában, „katonánként” fogyasztották a kenyeret, valamint a csokoládét, mert a súlytalanságban a morzsa megakadhatott volna a torkukon.  A finom magyar űrlibamájat kalocsai mintás dobozban vitte fel Farkas Bertalan.

Biokaja a vörös bolygón

A Marson mindenképpen szükség lesz olyan bioételekre, amelyek regenerálják az űrhajósok szervezetét. Meg kell találnunk a módját, hogyan lehet majd ott friss gyümölcsöt és zöldséget termeszteni, miközben a Földről vitt alapanyagokból kenyeret, tésztát is előállítanának – mondta a hawaii gasztrokísérlet után Michele Perchonok ételkutató, majd mosolyogva hozzátette: „A gasztronauták kedvence azért kétségkívül a Nutella volt.” Hogy a Mars csokit kipróbálták volna? – erről nem érkeztek hírek.

További cikkek

Vigyázat

Nagyon komoly figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem: készüljünk fel az áramszünetre is!

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Már nem kell sokat várni, ekkor ér Magyarországra a havazás

borsonline.hu

Gyilkosság a XVI. kerületben: elcsukló hangon mesélt a Borsnak az összetört feleség

origo.hu

Elfogyott a BMW-s türelme Vácon, egy pillanat alatt ment át közveszélyes ámokfutóba - videó

magyarnemzet.hu

A magyar határt áttörő embercsempész rálőtt az osztrák katonákra

heol.hu

Leleplezte a kerecsendi párducot a polgármester

origo.hu

Meghalt 99 éves korában Mussolini titokban született lánya

nemzetisport.hu

NFL: őrült hajrá! Így bukta el a fordítás lehetőségét a Cowboys – videó

origo.hu

Erre mondott nemet a Pfizer és a GSK vegyesvállalata

mandiner.hu

Pénzbüntetésre ítélték Éric Zemmourt „gyűlöletkeltés” miatt

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Máthé Dominik csak egyszer nézte vissza a gólját; elárasztották ajánlatokkal

szon.hu

Hajmeresztő! Ez történt a 13 éves lánnyal fényes nappal Nyíregyháza belvárosában!

origo.hu

Elrettentő díjemelés jön egy hazai autós szolgáltatásban