Saját házában tart vadállatóvodát a veszprémi Kittenberger Kálmán állatkert gondozója, Marokháziné Kati. Most a múlt héten született kiszsiráfot cumiztatja, de ő nevelte fel többek közt Szását, a tigrist, Gusztit, a vadmalacot és Fannit, a tevét.
Roppant szerénységgel és alázattal végzi gondozói munkáját a csimpánzok között Marokháziné Katalin. Ha viszont valamelyik anyaállat nem tudja vagy nem akarja táplálni kicsinyét, gondolkodás nélkül Katit jelölik erre a munkára. Felnevelt ő már szibériai tigrist, tevét, kisrókát is. – Városi gyerek voltam, így egyetlen állatunk sem volt, de egy közeli faluban a keresztszüleim tehenet, birkát, disznót is tartottak. Sok időt töltöttem ott, s elhatároztam: állatorvos leszek.
A mezőgazdasági középiskolát már úgy jártam ki, hogy rendszeres látogatója voltam a veszprémi állatkertnek. Csakhogy eljött az ideje, amikor választanom kellett a család és a hivatás között. Az előbbi mellett döntöttem: férjemmel két lányt neveltünk föl. Ma már felnőttek, ők is örökölték az állatok szeretetét, a nagyobbik a lovakat, a kisebbik a nagymacskákat kedveli. Amikor felcseperedtek a lányok, jelentkeztem a meghirdetett állatkerti állásra.
Kati 17 évet töltött a majmok között. Kijelentette: majdani nyugdíjazása után is kedvencei körében kíván maradni. – Azt, amit az állatoktól kapok, nem veheti el tőlem senki – összegzi hitvallását. Most a múlt héten született kiszsiráfot eteti méretes cumisüvegből. Minthogy otthonába a hosszú nyakú nem fért be, Kati költözött a zsiráfházba.
Háromóránként etet, miközben munkatársai elvonják az egytonnás anyaállat figyelmét. Az „apróság” jócskán Kati feje fölé nőtt, étvágya kitűnő, s úgy bújik gondozójához, mint egy háziállat. Kati Török László igazgatóval már nagyon várja, hogy az anyaállat magához vegye kicsinyét, mert zsiráféknál a cumizós korszak az egy évet is meghaladhatja.
Kati litéri otthonában már sikerrel felnevelt számtalan állatot. Három, fészkéből kipottyant mókussal kezdte, majd mosómedvék, ormányos medve, róka, vadmalac, pávián, huszármajom, szibériai tigris, teve következett. Érdekes megfigyelést is tett: a befogadott állatok maguk döntötték el, melyik ember hol áll sajátos ranglistájukon. Mikor titka felől faggatom, egy megnevezhetetlen hullámhosszról beszél, amely láthatatlan fonálon összeköti az állatot az emberrel.
– Nagy fáradság ez, de hatalmas öröm is – vallja munkájáról Kati, és gyorsan hozzáteszi: összeszokott csapat áll mögötte az állatkertben. – Ha az ember tiszteli az adott faj törvényeit, akkor az állat is tisztelni fogja az emberét. Csapattaggá kell válni, hogy kezelni tudjuk őket. Az állatok között lenni nem bátorság, hanem ész és tisztelet kérdése.
