Nem mindennapi jelenetsort örökített meg Kiriakosz Kazirasz görög fotós a kenyai Maszáj Mara rezervátumban.
A heves esőzések miatt megáradó Ntiakitiak folyó ugyanis azzal fenyegetett, hogy elönti azt a részt, ahol egy kisoroszlán ragadt. Csak egy megoldás jöhetett szóba: kimenekülni onnan, mégpedig az áradó folyón keresztül. Az anyaoroszlán – életét is kockáztatva – szájába kapta kölykét, majd együtt keltek át a megvadult víztömegen. Csodával határos módon sértetlenül megúszták a kalandot, s mindössze a bundájuk ázott meg kissé.
– A kisoroszlán már egy hónappal idősebb, mint azok állatok, amelyeket az anyjuk szokott cipelni, de a mama nem vállalta a kockázatot, hogy a megáradt folyó elragadja a kölykét. Fényképeztem már áradó folyókat, és a kölykét cipelő oroszlánokat is, de a kettő egyedülálló kombinációját még sosem sikerült lencsevégre kapnom. A párosnak végül sikerült csatlakoznia a falka többi tagjához, akik a folyó túloldalán voltak – mesélte a Rex ügynökségnek Kazirasz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.