Két szaúdi hercegnő, a 42 éves Szahar és a 38 esztendős Dzsavaher e-mailben kereste meg a Sunday Times nevű lapot. Az előkelő származású nők azt állítják: apjuk, Szaúd-Arábia királya két testvérükkel együtt, külön-külön villákban, 13 éve elzárva tartja őket a külvilágtól. A szigor pedig olyan nagy, hogy szinte senkivel nem érintkezhetnek.
A négy lányt gyerekkorukban tejben-vajban fürdették, ám az életük több mint egy évtizede pokollá változott. A királyi palota kertjében álló épületeket, ahol laknak, kamerákkal és őrökkel őrzik, és Szahar, valamint Dzsavaher még a házimunkát is teljesen egyedül, mindenféle segítség nélkül végzi az óriási épületben. A lányok ételért is csak a féltestvérük írásos engedélyével mehetnek ki, és bár Szahar a szabadulás reményében szerzett egy bankpénztárosi állást barátai segítségével, apja kinevette őt, és megtiltotta, hogy elfogadja a munkát.
– Egymást nézzük, ahogy lassan eltűnünk a semmiben. Lassan minden élet kiveszik belőlünk – írta a két testvér levelében.
Édesanyjuk, Alanud Alfajez mindössze 15 éves volt, amikor első lányát szülte a királynak, akit még további három követett. Aztán a fiatal asszony elvált Abdullah királytól. Az uralkodó pedig nagyobb fiaira bízta az asszonyt és a lányokat. A királynak egyébként 38 gyereke van.
A száműzött anya az ENSZ emberi jogi képviseletének is írt lányai érdekében, mivel úgy véli, hogy gyermekei lassan beleőrülnek a rabságba. A szervezet azt ígérte, hogy levelüket továbbítja a nők elleni erőszakkal és jogsértésekkel foglalkozó vezetőknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.