A banda még 2013 november 9-én tört be egy nyíregyházi lakóházba, majd onnan ellopott egy széfet, melyben ékszereket és iratokat őriztek, nem is kis értékben: a lopás értéke tízmillió forintra rúgott - olvasható a police.hu oldalán.
A rendőrök nyomozni kezdtek, míg végül az adatgyűjtés során rábukkantak a lehetséges elkövetőkre, a 43 éves R. Jánosra, a 34 éves L. Gyulára és a 37 éves V. Róbertre. Azonban nem csak a tolvajokat, hanem a széfet is megtalálták, az ugyanis R. János nyíregyházi házának udvarán volt elásva, de az ékszerek és iratok nélkül.
Mint kiderült, a lopást nem csak hárman követték el, volt két másik társuk is, akiket viszont nem találtak, ők azóta is szökésben vannak. – Két feltételezett gyanúsított még szökésben van, ellenük körözés van érvényben - tájékoztat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Hozzátették: a három elfogott tolvajt bűnügyi őrizetbe vették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.