Együtt tekeri ki magát mama, baba

jóga
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 13. 11:30
700 ezren követik Laura Kasperzakot az egyik internetes közösségi oldalon, ahol mindennap nyakatekert jógapózokat mutat be a gyermekével. A nő szerint a jóga összehozta az egész családját, és még új munkát is szerzett általa.
Bors

Még jógázás közben sem hagyják magára gyermekei a New Jersey-ben élő Laura Kasperzakot. A négyéves Mini például olyannyira szenvedélyesen rajong a különleges mozgásformákért, hogy sokszor ő kéri meg édesanyját: csináljon róla egy képet. A különleges anya-lánya párosnak már több mint hétszázezer követője van az Instagram nevű közösségi oldalon, és a rajongók alig várják az új pózokat.

– Mini imádja, ha fotózom. A múltkor is bemutatott egy tökéletes kézenállást, és kiabált, hogy anya, csinálj egy fotót! Persze aztán új képet kellett készíteni, mert szerinte nem mosolygott rajta eléggé – mesélte a Baby Center blognak Kasperzak.

A 36 éves nő már 17 éve a jóga szerelmese, így nem volt kérdés, hogy gyermekeit is megismerteti az egészséges életmóddal és ezzel a mozgásfajtával. A közösségi oldalát még 2012 márciusában indította, ám akkor még ő sem tudta, hogy tömegek követik majd.

– Úgy gondoltam, ez egy jó dolog lesz, hiszen egyszerre töltök időt a gyerekeimmel, és közben sok közös emlékünk is lesz. Az oldalunknak köszönhetően egy jó barátnőmmel elindítottuk a saját vállalkozásunkat is, mellyel az egészséges életmódot népszerűsítjük, elsősorban az anyukák körében – nyilatkozta Kasperzak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.