6 hete meditált, mikor mélyhűtőbe került

meditáció
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 15. 15:30
A hatóságok szerint halott Asutos Maharadzs indiai guru. A hívei viszont azt mondják: csak meditál. Úgyhogy mélyhűtőbe tették.
Bors

Az indiai Pandzsáb tartományban járunk. Itt nyilvánították orvosilag halottnak idén január 29-én Asutos Maharadzsot, a gurut. Követői azonban jobban tudják, milyen állapotban van: csak mélyen meditál. És minthogy ebben az állapotban az étkezés és a tisztálkodás meglehetősen mellékes, hűvösre tették nagy gondolkodójukat – egy kereskedelmi forgalomban kapható hűtőládába.

– Vezetőnk hat hete a szamadi állapotában van, azaz a meditáció legmagasabb fokán – ezt bírta nyilatkozni Szvámi Visalanand, az „Isteni Fény Életre Keltésének Missziója” szóvivője. A mozgalmat Asutos 1983-ban alapította az internetes oldala szerint.

Meditáció a köbön ide vagy oda, a guru ebben az állapotában is igen beszédes. Visalanand szerint üzeneteket küld a szintén meditáló híveinek, így egyebek közt azt is jelezte, hogy a testét visszatéréséig őrizzék meg.

A jegelés egyébiránt semmilyen törvényt nem sért. Egy állami bíróság szerint a híveknek jogukban áll eldönteni, mi legyen gurujuk testével.

Nekünk pedig valamiért ez a jelenet jutott az eszünkbe:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.