Két hét múlva mutatja be a Kolibri Színház Kiss Márton Csöngő című darabját. A művet a 2008-as kaposvári diákgyilkosság ihlette. Az áldozat édesanyja szerint nem világos az alkotók célja. Csak azt kéri: ne sértsék meg fia emlékét.
Az egész országot megrázta a brutális kaposvári diákgyilkosság. 2008. május 21-én két 17 éves gimnazista – V. Dávid és K. Mihály – agyonverte diáktársát, Szabó Józsefet. Megdöbbenést váltott ki a tettesek sekélyes magyarázata is: azt vallották, hogy Jocó idegesítette őket, ezért határoztak úgy, hogy végeznek vele. Az áldozat édesanyja kétségeiről, sosem múló fájdalmáról beszélt a Borsnak.
Hallottak róla, hogy egy rendező színpadra viszi a fiuk tragédiáját?
Nem tudtunk róla. Az alkotók nem kerestek meg minket, igaz, erre nincs is szükség, ehhez nem kell a hozzájárulásunk. Én sosem zárkóztam el a nyilvánosságtól. Azért beszéltem a történtekről, hogy az másoknak, szülőknek és fiataloknak egyaránt tanulságokkal szolgálhasson. Nem tudok véleményt alkotni a darabról, hiszen nem láttam, de kívánom, hogy a nézők elgondolkodtató élménnyel távozzanak. Remélem, hogy a mű nem sérti a fiunk emlékét.
A rendező arról nyilatkozott, hogy megdöbbentették a tragédia kapcsán születő reakciók, internetes kommentárok, a halálbüntetés újbóli felemlegetése. Ön miképp tudta megőrizni higgadtságát?
Minden emberben lakozik gonoszság, s ezt a gonoszságot bizonyos történések a felszínre hozhatják. Én nem kívántam a gyilkosok halálát, vissza tudtam fogni az indulataimat. Pedig a gyilkosok – tekintettel fiatal korukra – 14 évet kaptak, s jó magaviselet esetén harmadolhatják is a büntetésüket. Ha az arra jogosult döntéshozók kiengedik őket, nem tudom, hogyan számolnak majd el a lelkiismeretükkel, ha ismét tragédia történik.
De ha három év múlva szabadulnak, én mit mondhatnék? Mit tehetnék ellene? Bár távol áll tőlem a harsányság, nem tudom elítélni azokat a véleményformálókat sem, akikből súlyosabb indulatokat hoz elő egy ilyen kegyetlen bűncselekmény.
Az idő múlása enyhít a fájdalmukon?
Látszólagos az erőnk. A férjemmel nem beszélünk mindennap a fiunkról, de közben mégis mindennap ott van velünk. Az idő nem gyógyítja a sebeinket, ez a fájdalom túlságosan mélyre égett. Szerettük volna, ha idős korunkra élvezhetjük a fiunk szeretetét, türelmét, segítségét, amit kiérdemeltünk a felnevelésével. Mindez semmivé foszlott. Nincs másik gyermekünk. Éljük az életünket. Próbálok csak a szépre emlékezni. Próbálom távol tartani magamtól a gondolatokat, hogy mi történhetett Jocóval élete utolsó óráiban.
Amikor még boldog család voltak: Jocó a szüleivel
Példátlan brutalitás
2008. május 21-én a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium két másodikos tanulója, V. Dávid és K. Mihály agyonverte diáktársát, a velük egykorú Szabó Józsefet. A két fiatal előre eltervezte, hogy megölik Jocót, és brutális kegyetlenséggel végezték ki társukat: egy város közeli tóhoz csalták, ahol előre odakészített eszközökkel – vésővel, fadarabbal – megpróbálták agyonütni.
Tizennégyszer sújtottak le rá, hosszú ideig és kitartóan bántalmazták áldozatukat, aki könyörgött az életéért, végül elájult. Dávid és Mihály betondarabokat dobott Jocó fejére, és a tóba lökték. Áldozatuk halálát fulladás okozta. A két fiatal a gyilkosságra azt a magyarázatot adta, hogy Jocó „nagyképű lett”, nem akart már barátkozni velük.
Nagypapája mellé temették Jocót. A síron mindig friss virág van
A bíróság jogerősen nyolcmillió forint kártérítést ítélt meg az áldozat szüleinek. Ezt többek közt azzal indokolta, hogy a szülőknek nyilvánvalóan olyan emlékeik, fájdalmaik vannak, amelyek egész életükben végigkísérik őket. A tettesek szüleinek felelősségét gyermekeik helytelen nevelése alapozta meg.
Tizenéveseknek készült a Csöngő
Kiss Márton Csöngő című darabját február 22-én mutatják be a Kolibri Pincében. A Magyar Színházi Portálon olvasható interjújában a rendező így vall: „A megtörtént eset kiindulási pontként szolgál a rendezéshez, amely egy fiktív történeten keresztül kíván mesélni a mai tizenévesekről, tizenéveseknek. Olvasva az internetes kommenteket megdöbbentett, hogy magukat józannak és megfontoltnak tartó állampolgárokból milyen perverz indulatokat képes kihozni egy ilyen kegyetlen gyilkosság, hogy a halálbüntetés állandó felemlegetése mellett mennyire kegyetlen büntetésformákat javasolnak. Mintha az ötleteken keresztül ugyanaz a mélyen jelen lévő agresszió mutatkozott volna meg, amelynek áldozatává vált a megölt fiú és a két gyilkos is. Ez a felismerés volt az, ami miatt érdekelni kezdett a történet.”
