Lezárják a nyomozást a drogos politikus ügyében

könyv
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 15. 09:45
Csütörtökön kora délután Keleti Györgyi önként ment be az V. kerületi rendőrkapitányságra, hogy vallomást tegyen a „drogos politikus” ügyében.
GYLF

Mint ahogyan azt megírtuk, egy feljelentés nyomán a rendőrség nyomozást indított a Keleti Györgyi életrajzi könyvében szereplő ellenzéki és nős politikus ügyében, aki a történet szerint rendszeresen látogatott prostituáltakat, és sokszor bekábítószerezve élvezte szolgáltatásaikat.

Györgyi lapunknak akkor elmondta: a politikus egy kitalált személy, így hiába kezdődtek találgatások, ki lehet ő, egyszerűen nem létezik.

– Természetesen ugyanezt mondtam el a rendőrségen is, hiszen ez az igazság. Ráadásul e-mailekkel is bizonyítani tudtam, hogy a könyvben szereplő ellenzéki politikus az eredeti kézirat szerint egy nős tévéproducerként született meg, és csak később kapott új szakmát a kötetben.

A nyomozók azt mondták, hivatalos levélben kiküldik majd a nyomozás megszüntetéséről születő határozatot – mondta a Borsnak Györgyi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.