Elültetik Gyurcsányt a T. Házban

Parlament
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 01. 09:00
A Demokratikus Koalíció és az MSZP lehet a nagy vesztese a parlamenti székcserének, amennyiben a jelenlegi ülésrend marad az Országgyűlésben. A baloldaliakat ugyanis teljesen rátolják a Jobbikra, a DK-nak pedig helye sem lesz.
Bors

Új hely után néz­het Gyurcsány Ferenc májustól. A Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szinte biztos helye lesz a parlamentben, ugyanis az Összefogás országos listájának harmadik pozíciójából vár­ja a választásokat. Hogy pontosan hány DK-s juthat be, még nem tudni. A DK – és néhány MSZP-s képviselő – ugyanis a patkó bal oldalának szélein foglal helyet, innen azonban teljesen eltűnnek a székek az új ülésteremben.

Az Országházban jelenleg is folynak az átalakítási munkák: a 386 fős parlamentet 199 fősre „csökkentik”. Ennek esik áldozatul a DK összes széke. De nem csak ők járnak rosszul. Ha marad a jelenlegi ülésrend – azaz jobbról balra Fidesz–KDNP, Jobbik, MSZP, DK –, akkor még egy érdekes dologra figyelhetünk fel.

Mindössze 29 hely marad ugyanis a baloldali szekcióban, vagyis ha jól teljesít az Összefogás a választásokon (a Nézőpont Intézet 60 baloldali és 127 fideszes mandátummal számol 12 jobbikos mellett), akkor néhányuknak kénytelen-kelletlen át kell majd ülniük a középső részekbe, pont oda, ahol jelenleg a

jobbikos képviselők fog­lalnak helyet. Azzal nem mondunk újat, ha kijelentjük: ez a két tábor a legkevésbé sem szíveli egymást, így igen­csak kérdéses, miként jönnek majd ki, ha szorosan egymás mellett kell dolgozniuk.

Borsos árak

Az átalakítás során a feles­leges székeket nem dobják ki, raktárba kerülnek, hiszen örökségvédelem alatt állnak. Emiatt nagyobb átalakításokat sem végezhetnek a megmaradó székeken. Ami biztos: a tervek 9,5 millió forintba kerültek, az átalakítást pedig egy pápai cég végzi 46,8 millió forintért. Ezen felül még több ide köthető tételt is lehet találni a parlament honlapján.

Például a szavazóberendezések gyártása és beépítése, amely cirka 15 millió forintot kóstál, vagy éppen a vezeték nélküli mikrofonok, amelyek 7 millióba kerülnek. Ha ez utóbbit kiépítik, akkor megszűnik az Országgyűlés egyik legviccesebb momentuma: az állandó bénázás a mikrofonzsinórokkal. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.