Aktuális

Elképesztő: zsiráffá alakult át egy angol nő

Bors

Létrehozva: 2014.02.27.

Első ránézésre mindenki azt hitte, hogy a képen egy zsiráfot ábrázoló szobor látható. Közelebbről megnézve aztán kiderül a csalás: az, hogy valójában egy brit tornász járatja bolondját a világgal.

Maga sem gondolta a Featherstone-ban élő Beth Sykes, hogy művészinek szánt fotója világsikert arat. A húszéves tornászlányt egy barátnője, Emma Fay festette zsiráfnak és a hajlékony hölgy póza annyira élethűre sikeredett, hogy első pillantásra szinte lehetetlen a képen észrevenni az embert.

Nem véletlen, hogy a fotó alá 100 000-nél is többen tették a „tetszik” jelet a Facebookon mindössze három nap alatt.

A négyéves kora óta tornázó lány első versenyét tizenkét esztendősen nyerte, de idővel rájött, hogy a cirkuszi fellépései mellett művészeti projektekhez is használhatja kivételes hajlékonyságát. Mielőtt zsiráffá alakult, volt már kifestve gyíkká, az Avatar című filmből ismert földönkívülivé, és nemrégiben egy exkluzív partin is fellépett, ahol többek között a Beckham család és Gordon Ramsay is tiszteletét tette.

– Hat órán keresztül festette Emma a bőröm, és nagyon sokáig kellett tartanom magam ebben a furcsa pózban. De megérte, hiszen lélegzet­elállító lett a végeredmény. Sokan hiszik, hogy a hajlékonyságom csak természetes adottság, pedig nagyon sokat kell edzeni és gyakorolni hozzá. Heti hat napot tornázom, iskola előtt és után is – mesélte a Daily Mailnek Sykes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021714
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021714
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021714
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021714
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021714
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?