Nem vagyok nyerő típus, még tombolán sem nyertem soha – meséli Anna a Borsnak – Életemben először a hétvégi lottósorsoláson húzták ki két számomat. Hétfőn a Bosnyák téri templom előtt mentem el, s mivel még soha nem láttam belülről, gondoltam, megnézem. Ha már ott voltam, elmondtam egy imát is, hogy most igazán szükségem lenne egy kis segítségre.
– Délután megvettem a Borsot, és korábbi szokásomtól eltérően nem olvastam bele a buszon, hanem haza vittem. Hét előtt tíz perccel gondoltam rá, hogy hülyeség lenne nem megnézni, mi van a tépőcímke alatt. Nagyon megörültem a 25 ezres nyereménynek, és rohantam a telefonhoz, mert hét óráig lehetett jelentkezni. A nyereményt az unokáimra költöm, kettő már van, most várjuk a harmadikat. Ebből a pénzből legót és babát veszek – tervezgetett Anna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.