Bepisilnek a turisták Budapesten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 25. 11:00
Csupán 42 nyilvános vécé várja Budapesten azokat, akiket hív a szükség. A külföldiek botrányosnak tartják a helyzetet, az üzemeltető pedig ígéri: idén újabb két illemhelyet nyitnak.

Bepisilnek a turisták Budapesttől – ez a címe egy angol turisztikai blognak, ám a bejegyzés nem a magyar főváros építészeti és egyéb előnyeit ecseteli, hanem az aggasztóan kevés nyilvános illemhely kapcsán panaszkodik. Miközben Párizsban négyszáz, Bécsben háromszáznál is több nyilvános vécét tartanak számon, s az ókori Rómában is 144 nyilvános latrina állt, addig Budapesten mindössze 42 (!) illemhely vár a magukon könnyíteni szándékozókra.

Bátori Marianna, a Fővárosi Csatornázási Művek kommunikációs vezetője szerint a kilencvenes évek végétől a nyilvános vécék száma rohamosan csökkent, állapotuk pedig drasztikusan romlott. Mostanában viszont, ha nem is látványosan, de megváltozott a tendencia.

– Három évvel ezelőtt vettük át a fővárosi illemhelyek üzemeltetését, felújítását – így Bátori Mariann. – A nem túl hízelgő statisztika ellenére elmondhatjuk, Budapest tömegközlekedési csomópontjainál, a turisztikai látványosságoknál és nagyobb parkokban már tiszta illemhely fogadja a járókelőket és a turistákat.

Más kérdés, hogy kevés… A 42 viszont idővel 44 lesz, áprilisban ugyanis Újpest-Városkapunál és az Astoriánál is új toalettet nyitnak. 2010-ben kimondták: 2015-re száz nyilvános vécének kell lennie Budapesten. Már csak 56 hibádzik...

Vagy menjünk inkább pisilni Bécsbe?

Az osztrák fővárosban más a fíling a nyilvános vizeldében (Fotó: MTI)

(Jegyzetünk itt.)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.