Vonat gázolta halálra az elbujdosott volt igazgatót

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 28. 20:30
Egy fél város kereste és találta meg sikerrel tavaly novemberben a Tóth Árpád Gimnázium egykori igazgatóját. Sajnos korainak bizonyult az öröm, kedden kiderült: a hétfői vonatgázolás áldozata a 42 éves pedagógus volt.

Hiába találták meg alig két hónapja Debrecen egyik legnépszerűbb tanárát, a Tóth Árpád Gimnázium egykori igazgatóját, a Hajdupress. hu meg nem erősített információja szerint a férfi hétfőn vonat elé vetette magát.

A Borsnak az egykori kereséskor megadott kontakttelefonszámon megerősítették, hogy az áldozat valóban Sz. Szabolcs.

A férfi a gimnázium egyik legnépszerűbb igazgatója volt. Egykori kapcsolatából két fia, házasságából egy kislánya született. A volt igazgató novemberi megkerülése után exkluzív interjút adott a civishir.hu hírportálnak.

– Magam is éltem az azóta hibás lépésnek bizonyult hitelfelvételi lehetőséggel, ami még a kezdeti válság környékén nem okozott különösebb problémát. A hatéves intézményvezetői tevékenységem egész embert kívánt, nem volt lehetőség mellette másod­állást vállalni. Egészségügyi okok mellett emiatt mondtam le a posztról, de tovább tanítottam az iskolában. A keserűség egy olyan pontjára jutottam, ahol végképp igazságtalannak éreztem, hogy lelkiismeretes és tisztességes munkával nem vagy csak nehezen lehet boldogulni – mondta többek közt.

Előkerülése után azzal magyarázta eltűnését, kivonulását, hogy gyermekkora és a környék meghatározó helyszíneit felkeresve letisztulhassanak gondolatai. Akkor magától hazatért. Most csak a halálhíre jutott haza.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.