„Isten áldja meg őket mindörökké!” – írja Tánczos Gábor a Ferrari Facebook oldalán, a szöveg mellé pedig egy képet posztolt Michael Schumacherről és feleségéről, Corinnáról. Tánczos németül, olaszul, franciául és angolul fogalmazta meg üzenetét.
– Rajongunk Michael Schumacherért, természetesen a fiam sokkal nagyobb szakértő, mint én – mondta a Borsnak Tánczos édesanyja.
– Kilenc év kilenc hónapot töltöttem a börtönben, és nagyrészt Schumachernek köszönhetem, hogy túléltem a poklok poklát. Schumit nem csak a legjobb pilótának tartom, de emberileg is példaképemnek tekintem, hiszen kiváló családapa, és sohasem szállt el a sikereitől, mindig megmaradt reálisan gondolkodó embernek.
A börtönben Gábor megnézte Schumi összes versenyét. A beküldhető csomagokban pedig mindig kapott édesanyjától olvasnivalót, amely az F1-ről vagy Schumacherről szólt. Gyöngyi szerint nem véletlen, hogy Gábor Isten áldását kérte kedvencére, ugyanis hívő lett, a Schumacher iránti imádat mellett a vallásból merített erőt rabsága idején.
Tánczost 2002-ben a Legfelsőbb Bíróság jogerősen 13 évi szabadságvesztésre ítélte a 11 éves körmendi kislány, H. Zsófi meggyilkolásáért. A férfit 2008-ban feltételesen szabadlábra helyezték, Tánczos a mai napig állítja: ártatlan. Bár évek óta tartja magát ahhoz, hogy előbb-utóbb bizonyítékokkal támasztja alá állítását, ez a mai napig nem történt meg.
Visszavonta vallomását
Édesapja talált rá 1998. április 1-jén, az esti órákban H. Zsófi holttestére, akivel gyilkosa brutális kegyetlenséggel végzett. Április 6-án a bűncselekménnyel kapcsolatban szóbeli beismerő vallomást tett Tánczos Gábor, akit április 20-án őrizetbe vettek.
Tánczos később visszavonta beismerő vallomását azzal az indokkal, hogy erőszakkal kényszerítették vallomástételre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.