Orbán Viktor cselesen osztotta Kerényit

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 11. 09:30
Orbán nem szúrta le – ezt mondta Kerényi Imre kormánybiztos a Magyar Krónika alapító értekezletéről. Az egyik meghívott másképpen emlékezett a történtekre.
Bors

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott az ATV pénteki műsorában azt mondta: nem szúrta le őt Orbán a csütörtöki értekezleten. Mások másként látták. Kondor Katalin lapunknak az értekezletről távozva mondta: Orbán kiforratlannak találta a lap koncepcióját. A kormányfő humoros szófordulatokkal kritizálta Kerényit, aki nem reagált rá.

Orbán csak másodikként szólalt föl, hagyta, hogy először Kerényi beszéljen, aztán ő is elmondta, mit gondol erről az egészről. Például Kerényi szerzőkhöz írt levelének időzítését nem tartotta szerencsésnek. vélhetően a választások miatt. És kijelentette: közpénzhez ne nyúljanak a lap alapítói.

Utóbbit Kerényi is így gondolja: a Fidesz-közeli Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól kérnek támogatást. Ám az alapítvány állami pénzből is gazdálkodik, csak 2012-ben 611 millió forintot kaptak  a költségvetésből. Kerényi egyébként Kondorról azt mondta: szíve joga úgy értelmezni a történteket, ahogy akarja.

Mit gondol valójában Orbán a Magyar Krónikáról? Megkérdeztük, ám a Miniszterelnöki Sajtóiroda válaszában azt írta, erről Kerényit faggassuk.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.