Nyugdíjba megy a Bamako-rali ötletgazdája

Villám Géza
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 25. 12:00
Rengeteg őrült fazon vágott neki idén is a Budapest–Bamako-ralinak. A 351 résztvevő két hét alatt 9000 kilométert tesz meg, míg a magyar fővárosból eljut a gambiai Banjulba.
Hunyadi Áron

Kilencezer kilométer, tizenhat nap, kilenc ország – címszavakban ez a Budapest–Bamako-rali, de aki valaha végigautózta a távot, az tudja, hogy sokkal több: kihívás, kaland, buli – és persze jótékonyság is.

– Ez a kilencedik rali. 45 ország 351 résztvevője vág neki az útnak. Idén egymillió eurónyi, vagyis mintegy 300 millió forintnyi adományt juttatunk el Afrikába. A két adománykamion már két napja elindult, de ezúttal lesz egy adományrepülő is, ami Belgiumban száll fel – mondta el a Borsnak a pénteki rajt előtt Villám Géza főszervező.

Stoffer László, Rácz László és Stummer Balázs ezzel a Citroën Kacsával indul: annyi a cuccunk, hogy a kasztni hozzáér a kerékhez, ezt a rajtig valahogy meg kell oldanunk

A Bamako ötletgazdája azt is elárulta: jövőre indulnak el utoljára Afrikába. – Nyugdíjba vonulok és új kalandokat keresek – mondta az egykori rádiós, aki nem tervezi, hogy visszatér a mikrofon mögé. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.