Miközben a fél ország rendőrvicceken mulat, kevesen tudják, hogy az országos IQ-bajnokság győztese Juhász Károly rendőrőrnagy. A Fejér megyei zsarunak 148-as az intelligencia-hányadosa.
Juhász Károly őrnagy sok mindent elmondhat magáról, csak azt nem, hogy unalmas lenne az élete. Nyert bajnokságot focistaként, alosztályt vezetett
a rendőrségen, közgazdászként diplomázott, és ő lett az első gyôztes az ország IQ-teszt-jén egyéni kategóriában.
A nézők gyakran láthatják a tévében, hiszen tavaly óta már a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának oszlopos tagja.
– 2003-ban az RTL Klubon bemutatott, Az ország tesztje című vetélkedőn vettem részt a rendőrök csapatában, valamint egyéni kategóriában is. Utóbbi során nekem volt a legmagasabb az intelligenciahányadosom, 148-cal – mondta Juhász Károly őrnagy a Borsnak, hozzátéve: nem mindig a rendőri pályára készült.
– Focista voltam, a Videoton FC tartalékcsapatában magyar bajnoki címet is szereztem. Sajnos volt két sérülésem, mindkettő műtéttel zárult, és a labdarúgást ilyen szinten abba kellett hagynom. Ekkor jelentkeztem rendőrnek egy ismerős rábeszélésére – folytatta az őrnagy, aki egyenruhásként sem hagyta abba a tanulást: a közgazdászdiploma után sikeresen befejezte a Rendőrtiszti Főiskolát is.
– Alosztályvezetőként dolgoztam a vizsgálati osztályon 2013-ig, amikor is a sajtószolgálathoz kértem az áthelyezésemet. A tévés szerepléseim során elég közel kerültem a kommunikációhoz, alosztályvezetőként is rendszeresen nyilatkoztam. Így gyakorlatilag egyenes út vezetett a sajtószolgálathoz – mesélte Károly, aki szabadideje nagy részét a családjának és a sportnak szenteli.
A labdarúgás a szíve csücske, de emellett fut, kerékpározik, teniszezik, kosárlabdázik, télen pedig síel, miközben vendég.
Előítéletesek a viccek
Közúti ellenőrzés nyáron az autópályán.
Rendőr: – Jó napot kívánok, jogosítványt, forgalmi engedélyt, zöld kártyát legyen szíves átadni ellenőrzésre!
Autós: – Cakkumpakk?
Rendőr: – Ja, maga külföldi turista? Mehet tovább!
– Min veszekszik a négy rendőr az autóban?
– ???
– Melyikük üljön az ablak mellé.
– Miért teszi a rendőr a gyerekét a szekrény tetejére aludni?
– ???
– Mert amikor az ágyról esett le, nem hallotta.