A fiatal tehetséget Lakatos-Tóth István (fizika), Varga Eszter (kémia) és Jóriné Csölle Henriett (biológia) készítette fel a viadalra, ugyanis mindhárom tantárgy szerepelt a palettán.
A vetélkedő több részből állt: elméleti egyéni teszt, háromfős csoportokban megoldandó feladatok, például fizikai ingával kellett kísérletezni. A világeseményen negyvennyolc ország kétszázharminckét fiatalja mérte össze tudását.
– Nagyon örülök, én főként a fizikával foglalkoztam, mert a selejtezők során az országban én írtam a legjobb tesztet, és sokat dolgoztam az újabb sikerért – mondta Antal.
– Igaz, voltak olyan ázsiai résztvevők, akik már két éve nem jártak iskolába, speciálisan erre az olimpiára készültek. Ebben a tanévben több erőfelmérő vár rám: fizikában a Jedlik-, a Mikola- és a Szilárd Leó-verseny, kémiában pedig az Irinyi- és Curie-vetélkedő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.