Így nyeli le egészben a kígyó az antilopot

vacsora
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 18. 15:30
Hosszú, 45 perces ebédszünetet tartott a sziklapiton. Viszont ennyi idő alatt egy 75 kilós impalát burkolt be. Szó szerint, mert a rágással nem sokat bíbelődött.
Bors

Fantasztikus felvételek készültek egy, éppen a zsákmányát elfogyasztó afrikai sziklapitonról a Botswanában található Moremi rezervátumban. A hüllő kevesebb mint egy óra alatt becserkészte, megfojtotta, majd meg is ette a fiatal impalát, amelynek esélye sem volt a menekülésre. A sorozat azért is érdekes, mert az egyébként hétméteresre is megnövő sziklapitonoknak egy mindössze két és fél méteres példánya bánt el ilyen könnyen a hetvenöt kilós kérődzővel.

– Halálosan nyugodtan nyelte le egészben áldozatát a kígyó, ránk se hederített, és egészen közel tudtam menni hozzá, hogy fotókat készítsek. Ilyenkor semmivel sem törődik, csak a táplálkozással, ezért persze sebezhetőbb is. Akkor érkeztünk, amikor hatalmasra nyitotta a száját, és már az állkapcsát is kiakasztotta. Onnantól kezdve 45 perc alatt teljesen el is tüntette az ebédjét – nyilatkozta a lélegzetelállító képsorokat készítő fotós, Fred Von Winckelman.

Az afrikai sziklapiton akár nagyobb állatokra is könnyűszerrel képes rátekeredni, majd megfojtja és egészben lenyeli őket. Rémtörténetek szólnak az erejérôl: fogságban tartott példányai ölték már meg gazdájukat vagy annak vendégét is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.