Hiszékeny úrban bíznak a szocialisták

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 11. 11:00
Szokatlan vezetéknevű politikus indul az MSZP színeiben Budpaesten. A XIII. kerület lakói először azt hitték, a jelölt csak egy kitalált személy.
Bors

Nem lesz egyszerű dolga a XIII. kerületben induló baloldali jelöltnek. No, nem elsősorban a vetélytársak, sokkal inkább amiatt, hogy még saját otthonában is alig ismerik. Hiszékeny Dezső ugyanis a napokban elkezdte szórólapos kampányát, amivel több, a kerületben élő lakos is felkereste a Borsot, mondván: valakik kamuplakátokat osztogatnak Angyalföldön.

Nos, tévedtek. Hiszékeny Dezső valóban létezik, MSZP-s politikus, sőt 2010 óta a kerület alpolgármestere. Hiszékeny úr 1956-ban született, nős, két gyermeke van. Politikai pályafutása előtt az angyalföldi hajógyárban dolgozott, később egy multinál is megfordult, majd céget alapított. 2010-ben nyerte meg a választókerületét, és alpolgármester lett. Viszonylagos ismeretlenségét egyébként szintén megerősíti az, hogy képviselőjelöltként kevesebb mint 400 követője van a Facebookon, ahol előszeretettel oszt meg képeket hűséges társáról, Rudi kutyáról, de kiderül az is, hogy Farkasházy Tivadarral együtt rúgták a bőrt.

Hiszékeny Dezső már a neten is tarol. A cink.hu-nál például a Zsebtévé majmát vették elő

A szórólapot a cink.hu-nak is elküldték, ott a kommentelők szintén értetlenül álltak a téma előtt, de persze rögtön lecsaptak az egyértelmű párhuzamra Hiszékeny úrral, aki Hakapeszi Makival szerepelt együtt a legendás Zsebtévében. Szerettük volna megkérdezni Hiszékeny úr véleményét is, de lapzártánkig nem tudtuk elérni.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.