Havi 15 ezret költ élelmiszerre a magyar

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 15. 22:00
A gazdag 767, a szegény 301 forintot költött naponta és fejenként élelmiszerre Magyarországon – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb fogyasztási adataiból.
Bors

Közzétette a KSH a 2012-es élelmiszer-fogyasztási adatokat. Eszerint egy évben a leggazdagabbak közel 280 ezer forintot költöttek élelmiszerekre, míg a legszegényebbek alig 110 ezret.

A legtöbb pénzt húsra adtuk ki, második helyen a kenyér áll, ezután jön a tej, a tojás és a sajt együttese. Élelmiszerekre (alkoholmentes italokkal együtt) tavalyelőtt egy fő átlagosan 187,8 ezer forintot költött.

Ezek az adatok első ránézésre kevésnek tűnnek, de Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az ilyen statisztikát nagyon sok minden befolyásolja. 

– Például az is, hogy a falun élők disznót, baromfit is tartanak, és emiatt az ő hús- és tojásvásárlásuk alacsonyabb, ami jelentősen befolyásolhatja a kiadások átlagát – mondja a szakember.

– Ebbe az adatba a teljes népesség beleszámít a csecsemőktől az idősekig, ugyanakkor nem vesszük figyelembe az éttermi, munkahelyi és diákétkeztetést – tudtuk meg a KSH illetékesétől, Holka Lászlótól.

A háztartásokat megkérdezték arról is, mekkora összeg­ből tudnának megélni. Eszerint az átlagos életszínvonal fenntartását fejenként havi 120 ezer forintból tudnák megoldani, jó életszínvonalhoz már legalább 214 ezer forint kéne. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.