Élő fáklyaként lángolt a tüntető

Kijev
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 23. 10:30
Két embert lelőttek Kijevben, egy harmadik tüntető lezuhant egy oszlopcsarnokról, úgy halt bele sérüléseibe. Ez a tüntetések tegnapi mérlege.
Bors

Az áldozatok: Szerda hajnalban újfent összecsaptak a tünte­tők és a rendőrök. Két embert lelőttek, de az még nem derült ki, hogy ki a felelős a halálukért. Oleg Muszij, a tüntetés egészségügyi koordinátora szerint kizárt, hogy a halálos sebeket gumilövedékek okozták volna.

Muszij úgy tudja, hagyományos élestöltényeket használtak a rendőrök, az egyik áldozatot a szívén ­találták el, a másikat pedig több helyen is érte találat. Egyelőre azonban nem egyértelmű, hogy rendőrök adták-e le a lövéseket. Az áldozatok nevét nem hozták nyilvánosságra, de az tudható, hogy egy 20-as és egy 30-as éveiben járó férfiról van szó.

A harmadik áldozat a Dinamo futballcsapat stadionjánál található oszlopcsarnokról esett le, miután több tüntető is felmászott oda. Akkor zuhant le, amikor elkezdték leszedni ôket a rendőrök.

A fegyverek: A tüntetők tűzijátékkal lőttek a rendőrökre, ők pedig a feléjük hajított Molotov-koktélokat dobálták vissza.

A roham: Tegnap este a rendőrség újabb akciót indított a tüntetők ellen, akik egy újabb barikádot húztak fel. A demonstrálókat a parlament és a kormányépület utcájában a Majdan (Függetlenség tere) közvetlen szomszédságában lévő Európai térig szorították vissza. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.