Úgy tűnik, végleg leáldozott a Bélák és a Máriák kora, manapság már inkább a Bársonykák, Dzsesszikák, Mókák és Gandalfok hódítanak. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete ugyanis megjelentette az adható utónevek listáját, amelyen már egyre bizarrabb keresztneveket találunk.
A különös névadási trend évek óta hódít, szülők százai igyekeznek egymást túllicitálni keresztnevek tekintetében. Eddig azonban többé-kevésbé biztos talajt éreztünk a lábunk alatt. Bár sokan megmosolyogták a kilencvenes és kétezres években szaporodó Dzsesszikákat, Brájeneket, Kimberliket és Dzsásztinokat, most azonban már az is komoly erőfeszítésbe kerülhet, hogy eldöntsék, a Balzsam férfi, avagy női név, illetve a babakocsiban tolt Aglent kisfiú vagy kislány-e.
A Tudományos Akadémia ugyanakkor nem fogad el minden javaslatot, az évente beérkező több száz új név javát visszadobja:
– Nem javasoljuk az olyan név bejegyzését, amely hangzásában, jelentésében, a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben káros lehet, amely miatt csúfolhatják, kiközösíthetik – magyarázza az Akadémia.
Ezért tiltották meg – többek között – a Jacuzzi, a Radiátor és a Cserta név bejegyzését, amely például azt jelenti: „az ördög leszármazottja”. Az emberek viszont ritkán választják az ijesztő neveket, inkább a jól bejáratottak mellett döntenek. Az utóbbi évek legnépszerűbb fiúnevei a Bence, a Máté és a Levente volt, míg a lányoknál a legtöbben a Hannát, az Annát és a Jázmint adták gyermeküknek.
Bizarr elfogadott nevek
Férfi: Airton, Apostol, Csingiz, Csatár, Dzsárgál, Frodó, Gaura, Gandalf, Györke, Kapolcs, Raul, Ronaldo, Romário, Boromir
női: Aglent, Béta, Balzsam, Cseresznye, Hippia, Illangó, Jokébed, Milka, Ozora, Nyeste, Zöldike, Arven
Ezek nem mentekát az Akadémia rostáján
Jacuzzi, Nintendó, Kazetta, Radiátor, Talán, Fradi, Teddy, Picasso, Xenox, Pimpinella, Dodi, Szöcske, Cserta, Dömper
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.