T. Alexandra érettségi előtt állt, szerelmével, K. Rolanddal a zalaegerszegi Deák Ferenc szakközépiskola 12/B osztályába jártak. Miként azt mi is megírtuk, a fiatal lány vasárnap barátjánál volt, amikor váratlanul kiugrott a hetedik emeleti lakás erkélyéről.
Az iskolán hétfő reggel óta leng a fekete zászló. – Az osztályfőnökünk jelentette be a szörnyű hírt, utána haza is engedték az egész osztályt – mondta a Borsnak Roland és Alexandra egyik osztálytársa.
– Mindenkit megráztak a történtek, senki sem érti, miért csinálta ezt Szandra. Roli már másnap bejött az iskolába, látszott rajta, hogy teljesen kikészült. Próbálta tartani magát, de nehezen sikerült – folytatta az osztálytárs, aki elképzelhetetlennek tartotta, hogy a lány öngyilkosságához az vezetett, hogy összeveszett volna a párjával.
Úgy értesültünk, a fiatal, csinos lány nem tudta feldolgozni, hogy az utóbbi időben pár kilót felszedett, úgy érezte, Rolandnak már nem tetszik.
A fiú fájdalma érthető, hiszen első szerelmét vesztette el. Szandrával egy padban ültek, és még a középiskola első félévében jöttek össze. – Nem értem. Én csak a konyhába mentem, Szandra az erkélyre cigizni, nem értem...– hajtogatta vasárnap este a szemtanúk szerint Roland, mikor meglátta a földön fekvő kedvesét.
A lány akkor még élt, a fiú mentők kiérkezéséig fogta a kezét. – A testvérem tett bejelentést a rendőrségen – emlékezett az eseményekre a harmadikon lakó fiatal nő. – Nálam voltak, a kislányát vitte haza. Szinte az orruk előtt zuhant le a lány, mikor kiléptek a kapun. A testvérem visszahozta a gyerekét hozzám. Annyira összezavarodott, hogy a mentők számát is elfelejtette, én mondtam meg neki. Rögtön hívta őket. Mire lejöttünk, már Roland is lent volt – mondta a hölgy.
(Fotó: Bors)
A tragédia vasárnap este fél hét körül történt, a mentők rövid időn belül megérkeztek, és negyed 9-ig küzdöttek Szandra életéért – hiába.
A rendőrség öngyilkosságként kezeli az ügyet. Szandra talppal ért földet, ami arra utal, hogy maga ugrott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.