A tízmilliárd forintnyi közpénzből megújuló Várkert Bazár munkálatai nem az előre eltervezett ütemben haladnak. A harminc éve bezárt és azóta folyamatosan pusztuló egykori Ifipark felújítása tavaly tavasszal kezdődött.
A munkát több tényező is hátráltatta: többek közt török kori leleteket és II. világháborús bombát is találtak a helyszínen, novemberben pedig meghalt egy munkás. Bár a projekt honlapján március 30-i befejezés szerepel, az építkezést látva ez már aligha sikerül.
– A Várkert Bazár megújítása 2014-ben elkészül. Az első ütem átadását tavaszra tervezik. Pontos dátumát az érintettek januárban fogják meghatározni – írta a Bors kérdésére a felújítást felügyelő kormánybiztos, L. Simon László korábbi kulturális államtitkár hivatala.
Kerényi Imre csalódott lesz: az általa megálmodott, csak jó híreket közlő Magyar Krónika című lap első címlapjára a bazár képét tervezte – nyilván már elkészült állapotban. Az első szám várhatóan pünkösdkor jelenik meg. Addig még van idő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.