Háromszázhúsz kilométerre észak-nyugatra Makassar városától, Indonézia Celebesz nevű szigetén fekszik Tana Toraja. Lakói a toraják, akik Kambodzsából származó hajótöröttek leszármazottai. Bár a 20. század elején holland hittérítők legtöbbüket áttérítették a keresztény hitre, ők máig megtartották ősi halottkultuszukat.
Azt vallják, hogy a halál zárja le és teszi teljessé az ember életét, ezért halottaikat nem temetik el azonnal, hanem a temetési időszak kezdetéig (a száraz évszakig, az első aratás után) bebalzsamozva otthonaikban tartják – a harmadik, déli fekvésű szobában a család halottja alussza örök álmát a temetésig. A testet addig is élő személyként, fekvő betegként kezelik, napi három alkalommal ételt visznek neki.
Csak az első áldozati bivaly leölésekor számítanak valódi halottaknak, akkor a lelkük a feláldozott bivalyok lelkén vonul be a pujába, a mennyországba, hogy onnan segíthesse a családját anyagilag. Ezért szinte egész életükben arra gyűjtenek, hogy a rangjukhoz méltó temetést rendezhessenek.
A holttestet végső nyughelyére, egy barlangba vagy sziklából kiálló gerendára, függősírra fektetik. A méltóságban magasabb holtak számára külön házat építenek. A sírok védelmére a sziklafalakra épített erkélyekre és a házak ajtaja elé a megboldogult képmására kenyérfából faragott életnagyságú bábukat, tau-taukat helyeznek el.
A toraják temetkezési szertartásai és helyei a 80-as, 90-es években kezdték érdekelni a turistákat, és azóta is rengetegen látogatnak ide.
Fedezze fel!
Tana Torajára, ahol misztikus trópusi ködökbe burkolózó, sűrű erdőkkel borított hegyek és rizsföldek fogadnak, érdemes túrevezetőt fogadni – Rantepao városából indulnak ide túrák. Makassar repülőteréről mennek gépek, de menetrend gyakorlatilag nem létezik, érdemes inkább busszal utazni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.