Első látásra talán furcsának tűnik egy férfi hímzőtűvel a kezében, a végeredmény azonban elkápráztat mindenkit. Ország László 27 évesen lett a mesterség rabja.
Akkoriban állattenyésztő üzemmérnökként dolgozott, a megfeszített munka miatt azonban megbetegedett, és egy évig fel sem kelhetett az ágyból. – Nem tudtam magammal mit kezdeni. A keresztrejtvények idegesítettek, az olvasástól is elment a kedvem. Egyik nap meglátogatott a szomszédasszonyom, hozott egy hímzett párnát, és azt mondta, hogy csináljak egy ilyet én is – emlékszik László.
Amikor kézbe vette az első vászondarabot, és kivarrta, nagyon megtetszett neki. Kitalálta, hogy ez lesz az új hobbija. Először az előnyomott szöveteket hímezte tele, később már maga rajzolta a motívumokat. Kiderült, hogy különleges tehetsége van: bármilyen hímzést vesz a kezébe, azonnal tudja, milyen technikával készült, sőt arra is képes, hogy lemásolja.
Így sajátított el több száz díszítési technikát. – Van közel tíz technikai megoldás, amit én kísérleteztem ki – teszi hozzá büszkén a kunszentmártoni hímzőmester.
Nemcsak műveli, tanítja is a mesterséget, persze hölgyeknek. Azt mondja, nincs reménytelen eset, lépésről lépésre mutatja a fogásokat tanítványainak. Az öcsödi tsz-ben dolgozó, vaskos kezű asszonyokat is sikerült megtanítania hímezni.
Két fia és négy unokája egyelőre nem kapott kedvet, hogy folytassa a nagypapa életművét. Hamarosan könyve jelenik meg a különleges hímzőmotívumokról, szeretné, hogy ezek a népművészeti értékek fennmaradjanak az utókor számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.