Vallási szertartás közben csonkították meg az újszülöttet

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 30. 20:00
Brutális vérengzéssel ért véget egy körülmetélés Amerikában. A rabbi véletlenül levágta a nyolcnapos kisfiú péniszét, aki ezt követően életveszélyes állapotban került kórházba. A szülők pert indítottak az ügyetlen rabbi ellen.
Bors

Egyelőre nem hoztak ítéletet Mordechai Rosenberg rabbi ügyében, aki egy körülmetélés során véletlenül a fityma helyett, a gyerek egész péniszét eltávolította. A férfi okleveles mohelként – azaz körülmetélés végzésére alkalmas rabbiként – hirdeti magáz az interneten, és állítása szerint évtizedes munkája során még soha nem okozott ehhez hasonló balesetet.

A Daily Mail információi szerint, azt követően, hogy a rabbi csonkolta az újszülöttet, a gyereket életveszélyes állapotban szállították kórházba. A kisfiú két hónapot töltött az intenzív osztályon ennek során egy nyolcórás műtétet végeztek el rajta, hogy a leválasztott testrészt visszaillesszék a testére. Orvosai elmondták, bár a műtét sikeres volt, azt, hogy még nem tudják megmondani, hogy a későbbiekben tökéletesen fog-e funkcionálni a gyerek pénisze.

A szülők az estet után beperelték a rabbit, akit még nem ítélt el a bíróság, így változatlanul vállal körülmetéléseket. A rabbi, honlapján tragikus balesetnek nevezte a történteket, azonban hozzátette, nem ért egyet azzal, hogy az orvosok fejezték végül be a körülmetélést.

- Ezt a spirituális műveletet rabbinak kell elvégeznie, aki érti és gyakorolja a vallást és papírja van arról, hogy mohelként tevékenykedhet – írta Rosenberg a honlapján. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.