Szörnyeteg lett a saját kézfejét amputáló hősből

amputáció
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 09. 14:00
Aron Ralston 2003-ban saját kézfejét vágta le, hogy megszabaduljon egy kanyonból. A sztorijából készült filmet Oscarra is jelölték, őt magát pedig tíz évig hősként ünnepelték. Egészen mostanáig.
Bors

Ralston 2003-ban, túrázás közben esett fogságba egy Utah-beli kanyonban, ahonnan több napig nem tudott szabadulni. Végül, hogy életét mentse, saját zsebkésével amputálta kézfejét. Megdöbbentő történetéből 127 óra címmel film is készült, amiben James Franco játszotta el a férfi szörnyű megpróbáltatásait. A filmet Oscar-díjra is jelölték.

Ralstonnak a vele történtek és a nagy felhajtás miatt teljesen megváltozott az élete, valóságos hősként ünnepelték világszerte. A napokban viszont letartóztatták Denverben családon belüli erőszakért, testi sértés és kiskorúak elleni bűncselekmény gyanúja miatt pedig le is csukták. A tárgyalás hétfőn kezdődött. 

Nem csak Ralstont zárták be, hanem egy bizonyos Vita Shannont is, aki annak a háznak a tulajdonosa volt, ahol a férfi élt. A Denver Post szerint Ralston éppen a nő lakásában volt, mikor letartóztatták. A részletek eddig meglehetősen homályosak, és a denveri rendőrség sem túl bőbeszédű az ügyben.

Ralston 2009-ben házasodott össze Jessica Trusty-vel, akivel egy évvel később közös gyermekük is született. Arról azonban nincsen információ, hogy jelenleg is együtt vannak-e.

A férfi korábban azt mondta, az, hogy valaha lesz egy gyereke, rengeteget segített neki akkor, mikor annak a bizonyos sziklának a fogságába esett. “Látomásom volt egy kisfiúról, ami miatt valami megmozdult bennem. Az, hogy a jövőben lesz egy fiam, segített kiszabadulni” - nyilatkozta korábban.

A 2010-es film egyébként saját önéletrajzi ihletésű könyvéből készült, ami Between a Rock and a Hard Place címen jött ki, és gyorsan bestseller lett belőle.

Ralston mostanában az Államokat járta, mint motivációs előadó. A becslések szerint több, mint 4 millió dollárt szedett eddig össze a könyvéből és a filmből befolyt jogdíjakból. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.