Szíven szúrta áldozatát Szolnokon egy parkban

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 16. 19:00
Olyan mérhetetlen düh öntötte el az agyát egy szolnoki férfinak, hogy előkapta bicskáját és halálra szúrta haragosát egy parkban.
Bors

Emberölés megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást egy szolnoki hajléktalannal szemben - írja a Szoljon.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint az ötvenkilenc éves férfi még egy júliusi nap estéjén Szolnok egyik belterületi parkjában – előzetes szóváltást követően – egy alkalommal mellkason szúrt egy másik otthontalant.

A harmincöt éves férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrök még a parkban elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható szolnoki férfit. A férfi ruházatából előkerült az a bicska, melyről később a szakértő megállapította, hogy azzal követték el a bűncselekményt. A nyomozók a beszerzett adatok és információk alapján emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a hajléktalan férfit. 

Őrizetbe vették, majd a bíróság másnap előzetes letartóztatásba helyezte. A megyei rendőr-főkapitányság most fejezte be az eljárást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a megyei főügyészség részére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.