Réka ritka pillanat őrzője

gemenci
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 27. 12:00
Napokig várt Zsirmon Réka a gemenci erdőben arra a pillanatra, amit megörökített a Kócsagtenger című képén. A felvételt – mint azt hírül adtuk – a National Geographic hétezer fotó közül a legjobb négy közé választotta.
Gergály Judith

Több mint százötven országból hétezer fényképet neveztek a 125 esztendős National Geographic emberek, helyek és természet kategóriában meghirdetett rangos pályázatára. Zsirmon Réka egyetlen fotójával indult, a zsűri mégis az ő képét választotta ki.

– A férjem, Kudich Zsolt is fotós, így meg tudjuk osztani egymással az élményeket. Legtöbbször természetfotókat készítünk, hiszen mindketten értékeljük az élővilág és a tájak apró szépségeit – mondta a Borsnak Réka.

A Kócsagtenger című különleges hangulatú kép elkészítésére napokig várt. Öt napig gubbasztottak a lessátorban augusztus végén a gemenci ártéren, miközben figyelték az állatok viselkedését.

– A kép hajnalban készült, a dunai árvíz által feltöltött kis tó kiszáradó medrében. Ezekben a napokban a könnyű táplálék miatt ezerszámra gyűltek össze az egyébként kisebb csapatokban élő kócsagok. Fantasztikus élmény volt testközelből fotózni ilyen sok madarat. A tó elegendő táplálékot kínált mindannyiuknak, csak a felettük köröző rétisasok miatt rebbentek fel néha – mesélt a kép készítésének körülményeiről a nyertes, aki civilben némettanár, párja pedig informatikus.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.