Pokollá vált Volgográd: vérfürdő lesz az olimpián?

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 31. 13:00
Trolibuszt robbantottak fel Volgográdban, huszonnégy óra alatt ez volt a második merénylet az orosz nagyvárosban. A háttérben Doku Umarovot sejtik, aki a szocsi olimpián is robbantani akar.
Bors

A második robbantás hétfőn, hajnali 5 órakor történt. A diákokkal zsúfolt kék trolibusz a Dzerzsinszkij negyed piaca melletti sugár­úton haladt, amikor négy kiló trotil erejének megfelelő robbanószer szinte kettészakította. Az öngyilkos merénylő egy férfi volt, aki a troli középső részén az utasok közé vegyült a hátizsákjába rejtett pokolgéppel.

A járműből csak a váza maradt meg, az ajtók kiszakadtak, tetejének nagy részével együtt az ülések is kirepültek.

Az áldozatok száma a hírek szerint tizenöt fő, köztük egy csecsemő. A helyszínre érkező egyik orvos azt mondta az orosz hírtelevíziónak: szörnyű látvány fogadta, a holttestekből semmi sem maradt, végtagok hevertek mindenütt, és csak a hús égett szagát érezte a troli körül. Borzasztó érzés volt, zárta szavait. Egy szemtanú állította, egyetlen robbanás végzett az áldozatokkal.

Huszonhárman megégtek, de életben maradtak. Káosz tört ki a városban, a tö­megközlekedés leállt. A busz azok közé a régebbi járművek közé tartozott, amelyeken nincs beltéri kamera. Vasárnap egy öngyilkos merénylő a központi vasútállomás várójában robbantotta fel magát tízkilónyi robbanószerrel. Célpontja a moszkvai vonat lehetett, de arra nem tudott felszállni, mivel az állomás bejáratánál fennakadt egy ellenőrzésen.

Mellette halt meg a csecsen terrorszervezet egyik tagja, Okszana Aszlanova is, aki négyszer özvegyült meg 26 éves korára: mind a négy alkalommal az orosz elhárítás végzett terrorista férjével. A nő egyetemista volt, pedagógiát tanult.

Volgográd 980 kilométerre fekszik Szocsitól, a téli olimpia helyszínétôl. Fontos közlekedési csomópont, egymillió lakossal. A város az orosz elhárítás leggyengébb láncszeme: legutóbb október 21-én egy külső kerületében egy 30 éves nő robbantotta fel magát egy diákokkal teli autóbuszban.

Egymilliárdos vérdíj a terroristáért

A merényleteket Doku Umarov tervelte ki, aki 2007-ben alapította meg a Kaukázusi Emirátus szeparatista szervezetet. Umarov megölését hét alkalommal jelentették be az oroszok, mindannyiszor rakétatámadást indítottak ellene, de egyszer sem találták el.

Egymilliárd forintos vérdíjat tűztek ki a fejére. Legutóbb júliusban adott életjelet magáról, amikor arról beszélt, minden eszközzel meg kell akadályozni a téli olimpiát, ami február 7-én kezdődik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.