John Mladenovich és felesége Lisa Hole 15 évig éltek házasságban, mikor az asszony ara kérte férjét, segítsen neki meghalni – írja a Daily Mail. A nőt egy romantikus kirándulás során kullancs csípte meg, amitől Lyme-kórt kapott el, a betegség pedig tönkre tette az életét.
Az évek során, Hole a kullancscsípés miatt kerekesszékbe kényszerült és lassanként lebénult. Teljesen a férjére volt utalva és ez nem bírta elviselni. Ezért fél évvel ezelőtt arra kérte párját, ha igazán szereti, akkor segítsen neki meghalni. A férfi teljesítette a kívánságát, végignézte, ahogy felesége halálos mennyiségű gyógyszert szed be, és csak a halál beállta után hívta a mentőket.
A férfi azonban képtelen volt elfogadni, hogy felesége nincs többé. Fél évig bírta, mire ő is ugyanahhoz a gyógyszerhez nyúlt. A rendőrség emberei találtak rá a holttestére. A hatósági jelentés szerint a férfi a kanapén feküdt élettelenül, kezében és körülötte pedig felesége fényképei voltak.
A házaspár egyik közeli barátja a rendőrségnek elmondta, bár lesújtotta a férfi halálhíre nem lepődött meg rajta. A kihallgatáson elmondta, Mladenovich nem volt önmaga felesége elvesztése óta és sokszor beszélt arról, hogy nem akarja folytatni az életet, egyetlen szerelme nélkül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.