Hónapokig kínozta párját egy férfi Szegeden. A 24 éves gyanúsított klopfolóval és egy sodrófával ütötte a nőt – írja a police.hu. A gyanú szerint még tavaly augusztusban kezdődtek a bántalmazások. Rá egy hónapra a brutális férfi úgy állon és gyomron ütötte barátnőjét, hogy az súlyosan megsérült.
A kínzás az újév első napján folytatódott. Akkor a 24 éves férfi arra kényszerítette a nőt, hogy térdeljen le, és szó nélkül tűrje, hogy klopfolóval, nyújtófával és más háztartási eszközökkel veri.
P. Sándor Ferenc ekkor egy késsel is megvágta a szerencsétlen nőt, majd bezárta a lakásba, hogy ne tudjon segítséget kérni. A rendőrség gyanúja szerint az elkövetéskor a férfi és a nő is kábítószer hatása alatt állt. A csúnyán megvert áldozat végül súlyos sérüléseket szenvedve az ablakon mászott ki, és jelentkezett az egyik klinikán.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a férfi ellen. A rendőrség a nyomozást december 10-én befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Csongrád Megyei Főügyészségnek megküldte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.