Húsz éven át fosztogatták a hullákat

fosztogatás
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 15. 07:35
Bizarr bűnügyet leplezett le a horvátországi Eszék rendőrsége: tizennégy tagú hullarabló bandát kísértek be. Kiderült, immár húsz esztendeje egészítik ki jövedelmüket az elhunytaktól szerzett szajréból.
M. G.

A horvát kriminalisztika legmorbidabb bűnügyének nevezte az eszéki rendőrkapitány a napokban sittre vágott tizennégy helyi sírásó által elkövetett rablássorozatot. A gyanú szerint főleg frissen elhantolt, zömében módos családok elhunytjainak tetemét ásták ki, és fosztották meg a velük elhantolt értékektől. Mindent vittek, amin túl lehetett adni, s a szajrén orgazdák adtak túl.

Egyiküket, egy huszonhat éves nőt már szintén elfogtak. A tettesek a fogdában gyorsan megtörtek, így kiderült az is, hogy néhányuk húsz évvel ezelőtt kezdett bele a „vállalkozásba”, s a csapatba csak akkor került be új tag, amikor valamelyikük elhunyt. Nem is volt gond, amíg csapatként, orgazdával dolgoztak.

Csakhogy idén néhány közülük a saját szakállukra kezdtek „működni”, s maguk ­kínálták a kiásott értékeket eladásra. Egy eszéki ékszerésznek feltűnt, hogy három visszatérő árus a városi temetkezési vállalat, az Ukop (Elhantolás) egyenruhájában jár be hozzá arany ékszerekkel.

Lapértesülések szerint a banda tagjai az aranyfogakat is kiszedték a halottak szájából. Ehhez fogorvosi felszerelést is beszereztek. Ha ékszert nem találtak, megelégedtek az elhunyt ruházatával.

– Évekig nem volt gondunk a rendőrséggel. A szajrén szépen megosztoztunk, dicsekedni vele senkinek sem szoktunk. Csakhogy néhány forrófejű, fiatal barom kapzsi lett, s emiatt most idejutottunk! – fakadt ki a bandavezér a kihallgatáson. 

Elmondta: az első években csak munkahelyükön, Eszéken raboltak, de később a hálózat kiterjedt, s más településekről toboroztak tippadókat ahhoz, hol és kinek a sírját érdemes kiásni. Természetesen az informátoroknak is jól fizettek. Volt, aki 250 ezer forintnyi „havi bért” is kapott, mert „jól súgott”. Az utóbbi években Magyarországra is átjártak.

– Mohács környékén négy „beszállítónk” is volt – állította egyikük a kihallgatáson egy zágrábi napilap szerint. Hogy mekkora lehetett a zsákmány, az pontosan aligha derül már ki, de tény, hogy a banda legrégebbi tagjai egytől egyig módosak lettek, ami a sírásói fizetésből aligha sikerült volna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.