Jeladóval látták el és Zagyvának keresztelték azt a gólyát, amelyik kiskorában nem volt képes elrepülni a csapattal. Amikor meggyógyult, egy nálunk megpihenő német gólyacsapathoz csatlakozott, de nem bírta velük tartani az iramot, ezért lemaradt.
– Idős vezető gólya irányítása híján a fiatalok könnyen eltévednek. Ez történt Zagyvával is, aki szokatlan útvonalat járt be 2012 augusztusa óta – magyarázta Papp Gábor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora. – A GPS-GSM alapú jeladó adatai szerint a vonulás kezdetekor, tavaly a romániai Kazán-szorosban a többi gólyával ellentétben nem délkelet, hanem dél felé vette az irányt, majd Szerbián és Macedónián keresztül Görögországba érkezett, ahol két hónapig időzött.
Ezután, a nagytestű madarak esetében szokatlan módon, 250 kilométert az Égei-tenger felett megtéve átrepült Törökországba. Itt egy évet töltött, haza sem tért. A napokban Kenya déli részén jár, és jó esélye van arra, hogy eljusson a faj hagyományos telelőhelyére, Dél-Afrikába, bár ismét más útvonalon haladt, mint a gólyák többsége.
Zagyva napi háromszáz kilométert képes megtenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.