Hamis ruhákra gerjed a magyar

hamisítvány
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 23. 09:00
Csak olcsó legyen! Így gondolkodik sok hazánkfia, ezért hamis ruhákat, DVD-ket, parfümöket és sok mást is hajlandóak vásárolni karácsonyi ajándéknak. Az amerikai lista nagyban hasonlít a hazaihoz.

Az amerikai Better Business Bureau nevű, hamisítás ellenes szervezet idén is elkészítette azt a listát, melyen a leginkább hamisított termékek szerepelnek. A ruhaneműk, táskák, digitális adathordozók, szoftverek, parfümök, okostelefonok mellett többek között a koncertjegyek is a top 10-be kerültek. Magyarországon is rendkívül népszerűek az olyan gagyi cuccok, melyek csak hasonlítanak az eredetire.

– Az idei kutatásunk szerint a magyarok 20 százaléka nyitott hamis termékek vásárlására – mondta a Borsnak Vannai Dorottya, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kommunikációs referense, aki hozzátette: a megkérdezettek 13 százaléka vallotta be, hogy egy év leforgása alatt legalább egyszer vett már hamis terméket.

A szervezet top 6-os listáján a ruhaneműk állnak az élen, a sort pedig a gyógyszerek zárják. – Idén először kérdeztük meg főként magyar vállalatok vezetőit, hogy tudomásuk szerint hamisítják-e az általuk előállított ruhát, műszaki cikket vagy bármi mást. Érdekes módon a cégeknek mindössze negyede érzékelte ezt. A leginkább hamisított termékek közé tartoznak a textíliák, a bőr ruházatok, és a számítógépek – tudtuk meg a testület kommunikációs refe-rensétől.

Lapunk megkereste a NAV-ot is, hogy megtudjuk, melyek a leggyakrabban lefoglalt hamis termékek. – Hasonlóan a nemzetközi trendekhez, gyakran találkozunk hamis ruhaműkkel, avagy olyan termékkel, amelyre a hamis márkajelzést hazai illegális varrodákban varrják fel – mondta Suller György Attila. A NAV vám- és jövedéki szóvivője szerint a hamis parfüm, mobil, táska, edény- és késkészlet, sőt gyerekjáték is gyakori.

Milyen gagyi árukat vesznek honfitársaink?

1. Ruházat
2. Parfüm
3. CD, DVD
4. Szoftver
5. Élelmiszer
6. Gyógyszer  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.