A kétéves Louie Jenkins hatéves nővérének köszönheti, hogy végre, életében először lábra állt – írja a Daily Mail. A kisfiú hat hónapos volt, mikor agyhártyagyulladást kapott és az orvosoknak nem volt más választásuk, mint amputálni a gyerek lábait. Bár a kisfiú kapott műlábakat, az orvosok figyelmeztették a szülőket, fiuk vélhetően soha nem fog járni. Azonban a gyerek nővére eszes trükkel állt elő annak érdekében, hogy segítsen kisöccsének.
A szülők elmondása szerint, amióta a kisfiú megszületett, lányuk elkeseredetten harcol azért, hogy szaladgálhasson vele. - Francesca elhatározta, ha törik ha szakad, megtanítja a testvérét járni, és a mi kislányunk bebizonyította, hogy az orvosok tévedtek. Louie tud mozogni, csak motiválni kellett – mesélte a riportereknek az anya.
A hatéves gyerek módszere egyébként nagyon kézenfekvő. Rájött, hogy öccse, pont mint a többi gyerek rajon az édességekért, ezért gumicukorral kezdte el csalogatni. A kislány addig nem adott cukrot öccsének, míg az fel nem állt és oda nem ment érte. Hihetetlen módon a trükk bevált.
A kisfiú édesség iránt szenvedélye segített legyőzni az akadályokat. A gyerekek szülei könnyekben törtek ki, mikor első alkalommal meglátták, hogy fiuk lábra áll és odatotyog nővéréhez, hogy megszerezze a gumicukrot. Ma már képes egyedül elmenni a szoba egyik végéből a másikba. A család abban reménykedik, hogy néhány hónap múlva már az utcán is sétálhatnak vele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.