A közlekedési baleset miatt tolószékbe kényszerült fiatal lány egy barátjával szeretett volna elfogyasztani néhány italt a karácsonyi díszkivilágításban úszó, legendás londoni Ritz Hotelben, ám néhány perccel megérkezésük után el is ment a kedvük a mulatozástól.
A gyönyörű épület bejárata előtt nyilvánvaló lett, hogy a lépcső mellett semmilyen feljáró nincs mozgáskorlátozottak számára, a portás pedig kedvesen ugyan, de a hátsó garázsbejáróhoz küldte Sophie-t, akinek parkoló autók és szemeteskukák között, majd a ruhatáron kereszül kellett benavigálnia magát a szállodába.
Persze ez az élmény nem az első a számára, tíz évvel ezelőtti balesete óta megszokta, hogy a szórakozásban sokszor gátolja kerekesszéke, így fel volt rá készülve, mi várja majd a luxushotelben, írja a Daily Mail.
- Tulajdonképpen ez egy nyomozás része, amiben azt igyekeztem felfedni, milyen szánalmas állapotok várják a mozgássérült embereket a méregdrága hotelekben.
Nagy-Britanniában a 120 ötcsillagos szálloda közül mindössze 66 rendelkezik - saját bevallása szerint - olyan felszereléssel, amely kerekesszékesek számára is lehetővé teszi, hogy megszálljanak ott. Ám ebből a 66-ból Sophie vizsgálatai alapjáén mindössze 12 az, ahol valóban fel vannak készülve ilyen vendégekre.
A 28 éves lány vizsgálódásai során elképesztő és megalázó tapasztalatokra tett szert.
Az a legkevesebb, hogy nem tudott szobát foglalni, mert, mint közölték vele, az adott hotelben épp nincs megfelelő méretű helyiség a számára, a megaláztatást még azzal is fokozták, hogy ha üres is lenne az egy darab, mozgássérülteknek készült lakosztály, arra 150 fontos, vagyis 55 ezer forintos felárat kellene fizentie.
A 28 éves lányak megalázó módon parkoló autók és kukák közt kellett beosonni a luxusszállodába
A legtöbb helyen egyszerűen azt mondták, egyáltalán nincs szobájuk mozgássérültek számára, ám ahol végül mégis sikerült szobát foglalni, ott lehetetlen volt a fürdés, a wellness részleg használata vagy az étterembe való bejutás.
Volt olyan neves hotel, ahol akadt ugyan mozgássérült mosdó, viszont lift nem, így minimum 15 lépcsőfok választotta el a vécét és a rászoruló kerekeszékes lányt. Amikor ezt szóvá tette, a vicces kedvű recepciós csak annyit mondott:
- Voltak már itt mozgássérültek, ők biztos még előtte elmentek vécére, hogy idejöttek volna.
Bár a mozgássérültek jogait törvények védik, Sophie azt mondja, kilátástalannak érzi a küzdelmet, hiszen számos kiskapu van, amelyek alapján a hotelek - és természetesen az étterek, szórakozóhelyek és hasonló intézmények - a hozzá hasonlók számára felháborító módon működhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.