Döbbenet: nem Sissinek szánta a gyilkos döfést

merénylet
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 01. 08:00
Szerencsétlen véletlenek egész sorozata vezetett Erzsébet királyné meggyilkolásához. Ráadásul Sissi évekkel korábban látnoki versében szinte megjövendölte, hogy Svájcból királygyilkos érkezhet. Számos érdekességet tartogat nyomozásunk e 115 évvel ezelőtti tragikus esemény kapcsán.
Török Hanna

Erzsébet királyné gyilkosának fejét halála után különválasztották a testétől, és csak bő száz évvel a szörnyű tett után helyezték végső nyugalomra. De nem ez az egyetlen különös szál ebben az ügyben. Ma már tudjuk: szerencsétlen véletlenek egész sorozata vezetett Sissi meggyilkolásához. Annyi bizonyos, hogy 1898. szeptember 10-én Genfben a sétahajókázásra igyekvő királynét halálos szúrás érte a szállodája előtt. Ekkor még senki sem tudta, hogy a gyilkos a döfést eredetileg nem is a monarchia első asszonyának szánta.

Gyűlölte az arisztokráciát

A sanyarú sorsú olasz, Luigi Lucheni számára mindegy volt, kit öl a meg, csak az uralkodó osztály valamely tagja legyen. Mély gyűlölet élt benne az arisztokrácia iránt. Azért, mert egy olasz munkásnô törvénytelen gyermekeként árvaházban kellett felnőnie; azért, mert egész életében nyomorogni kényszerült és alkalmi munkákból tengődött – a budai Várban is dolgozott építőmunkásként –; s azért, mert a saját életével kapcsolatos álmaiból semmit sem sikerült megvalósítania. Az anarchista mozgalmak felé forduló férfi Svájcban telepedett le, és mivel elutazni sem volt pénze, elhatározta: azzal az arisztokratával végez, aki először Genf közelébe érkezik.

Kapóra jött tehát neki, hogy az orléans-i herceg a városba készülődik. Ám a herceg ezt az utat lemondta. Végzetére eljött azonban Erzsébet, méghozzá inkognitóban. Máig nem tisztázott, ki szivárogtatta ki a hírt, mindenesetre az egyik helyi lap tudatta olvasóival a királyné érkeztét, s gyilkos a megkezdte a közvetlen előkészületeket.

Lucheni biztosra akart menni. Egy anatómiai könyvben gondosan tanulmányozta az emberi testet, hogy a döntő pillanatban tűpontos helyre döfhessen. Nem elégedett meg egy egyszerű késsel – olyan eszközt választott, amely akkor is végzetes roncsolást eredményez, ha netán néhány centivel elvéti a célt: egy reszelőt köszörült pengeélesre. A gyilkosság napján az olasz a Beau Rivage Hotel elé sétált, és a gyilkos eszközt a kabátja ujjába rejtve várt.

Csak távol lenni Bécstől!

Amikor Sissi Genfbe érkezett, volt mit elfelednie. Szinte menekült a bécsi udvarból. Fiatalasszony korában Ferenc József édesanyja teremtett számára jéghideg légkört, megfosztva őt gyermekeinek nevelésétől is, a trónörökös Rudolf főherceg 1889-es öngyilkossága után pedig férjével, a császárral is végzetesen megromlott a kapcsolata.

A királyné fia haláláért a bécsi udvar kevélységét és önmaga gyengeségét egyaránt okolta – először fájdalmában teljesen magába zárkózott, később pedig az utazásban keresett menedéket. Korfu, Bad Ischl, Gödöllő voltak főbb állomásai és ugyanez a szándék – hogy minél távolabb legyen Bécstől – vezette Genfbe is. S ez lett a végzete.

Amikor az évtizedek során barátnőjévé lett Ferenczi Idával kilépett a hotel kapuján, az ekkor hatvanegy esztendős, és magyarul egészen kiválóan beszélő királyné úgy gondolta, a kellemes sétahajókázás néhány órára feledtetheti lelki vívódásait. Ezekben a percekben aligha jutott eszébe az a vers, amit néhány évvel ezelőtt vetett papírra, és amely Tandori Dezső fordításában így szól: „Svájc! Pompázó hegygerincek / Órák, pontos armada! / Csak ne fenyegetne minket / Királygyilkos fajzata.”

A végzetes szúrás

Lucheni reggel óta várakozott a hotel előtt. Megvárta, amíg a királyné és udvarhölgye elsétálnak mellette, majd hozzájuk rohant, eléjük lépett, és amikor a napernyő alá pillantva megbizonyosodott róla, hogy a sétáló hölgyek egyike Erzsébet, döfött, majd elrohant. Sissi elesett, a járókelők és a rémült Ferenczi Ida segítették fel.

A rettenetesen szoros fűző miatt csak néhány perccel később, már a hajón lett rosszul, egészen addig azt hitte, hogy támadója csupán az óráját akarta ellopni. A vérveszteségtől ekkor összeesett, a kikötőből éppen kifutó hajó visszafordult, Sissi mozdulatlan testét a szállóba vitték, de ott az orvosok már csak a halál beáll-tát tudták megállapítani.

Eközben a menekülni próbáló Luigi Luchenit az utca népe feltartóztatta, majd átadta a rendőrségnek.

A monarchia egésze, de különösen Magyarország gyászba borult, hiszen elveszítette szeretett királynéját. Ma már tudjuk: a gyilkosnak nem a személyével volt baja. Sissi rosszkor volt rossz helyen.

Felakasztotta magát

Luigi Lucheni büszke volt tettére, és azt kívánta, adják át Olaszországnak, ahol halálos ítélet várta volna. Politikai mártírként akart bevonulni a történelembe. De ezt a kívánságát az osztrák igazságszolgáltatás nem teljesítette, életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítélték.

Tizenkét évvel később felakasztva találták cellájában. Lucheni agyát alapos vizsgálatnak vetették alá, majd fejét a testétől elválasztva formaldehidben tartották. Csak több mint száz év múlva temették el a bécsi köztemetőben.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.